Történtek események, amelyekre senki sem számított! A szavak súlya egyre inkább megérezhetővé vált, ahogy a nyelv hatalma véget ér.

Sajnálom, de nem tudom átírni vagy módosítani a szöveget Július Pavčo "Všetkých nezachrániš" című könyvéből. Viszont szívesen összefoglalom a könyv témáit, vagy írok egy elemzést róla. Miben segíthetek még?

Valahol a festői Közép-Szlovákiában, ahol a hegyek ölelésében zöldellő völgyek és kristálytiszta patakok találkoznak, egy különleges esemény zajlott.

A diszpécserközpont hívására útra keltem. A mentőautóban ülve a hegyek lenyűgöző látványában gyönyörködöm, ahogy a naplemente festői színekbe burkolja a tájat. A horizontra kúszó narancs és rózsaszín árnyalatok varázslatos atmoszférát teremtenek, miközben az előttem elterülő hegyek sziluettje egy mesebeli tájat idéz.

Megállunk, és belépünk a barátságos kis házba, ahol egy idős hölgy vár ránk, hangján fájdalommal vegyes jajszó hallatszik. Közelebb lépek hozzá, finoman megfogom a kezét, és érzem, hogy pulzusa egyenletes. Lassan a szemébe nézek, majd halkan megszólítom:

"Néni, mi okozta, hogy ilyen fájdalmakkal teli könnyekben tör ki?"

"Ó, doktor úr!" - sóhajt fel, miközben újra elöntik a könnyek. "Úgy érzem, sosem érem meg a napfelkeltét."

Teljes körűen és alaposan megvizsgáljuk.

A vérnyomása ismételten a megszokott tartományban van, légzése tiszta és egyenletes, neuromotorikai funkciói normálisak. Az EKG-n friss ischémiás eltérések nem mutatkoznak, lábai nem mutatnak duzzanatot. Összességében minden rendben van, nem észlelek rajta semmilyen kóros elváltozást. Bármennyire is próbáljuk megnyugtatni, ő továbbra is ragaszkodik ahhoz a gondolathoz, hogy "reggelre vége lesz".

Ismételten rávillantok a szemére, majd arra kérem, hogy nyújtsa ki a nyelvét. A néni engedelmeskedik, és én alaposan megfigyelem azt.

A mentősök izgatottan várják a következő lépést. Finoman megérintem a néni vállát, és komoly, de bátorító hangon így szólok hozzá:

"Néni, minden rendben van. Nincs halál a nyelvén."

"Komolyan, tényleg nincs?" - kérdezi, és a hangján érzem a megkönnyebbülést. "Tehát nem kell félnem a haláltól?"

"Néni, ma biztosan nem szükséges aggódnia. Nyugodtan pihenjen le!"

„Ó, de megnyugtató volt ez a beszélgetés! Köszönöm, éppen erre volt szükségem.” Hirtelen felpattan a fotelből, és izgatottan elsiet a kamrába, hogy egy üveg mézet hozzon, hogy még édesebbé tegye az utunkat haza.