Annie Leibovitz, az ikonikus fotográfus, aki több mint ötven éve alakítja a vizuális kultúra táját, sajátos stílusával és egyedi látásmódjával határozottan megkülönbözteti magát a fotográfia világában. Munkái nem csupán képek, hanem történetek, amelyek a
A nő, aki John Lennont és Yoko Ono-t fotózta pár órával az énekes halála előtt: ez így nagyon erős önmagában, ugye? Annie Leibovitz 1980. december 8-án délelőtt készítette el a legendás fekete-fehér fotósorozatot, aznap délután dördültek el a gyilkos lövések. A képek, melyen Lennon Yoko köré fonja magát, tragikusan ikonikussá váltak. De nem csak innen ismerhetjük Leibovitz nevét.
Annie Leibovitz, a vizuális kultúra meghatározó alakja, már fél évszázada alakítja a fotográfia világát. Művei a múzeumok falain és a magazinok címlapjain egyaránt ott vannak, és olyan ikonikus pillanatokat örökítettek meg, mint Demi Moore meztelen, várandós fotója, Whoopi Goldberg tejben ülő kompozíciója vagy Rihanna lenyűgöző Vogue-borítója. Idén ősszel újabb mérföldkőhöz érkezik életműve: novemberben, 25 évvel az eredeti megjelenés után, a Phaidon újra kiadja a Women című gyűjteményt. A kétkötetes sorozatban nemcsak az 1999-es könyv található meg, hanem egy friss válogatás is, amely az elmúlt öt év legjobb portréit tartalmazza. Ahogy Leibovitz egy interjúban fogalmazott: „Ez a kötet sosem zárult le, és nem hiszem, hogy valaha is befejeződik.”
A Women kötet létrejöttének meséje rendkívül intim és egyedi. Susan Sontag, a neves író és esszéista, aki Leibovitz élettársa volt tizenöt éven át, szőtte a képekhez tartozó esszéket. E kapcsolatuk, bár mély és jelentős, sosem került középpontba, mivel mindketten ügyeltek arra, hogy tapintatosan kezeljék magánéletüket. Sontag írásai nem csupán kiegészítő szövegek voltak; sokkal inkább intellektuális keretet biztosítottak a vizuális élményhez, gazdagítva ezzel a kötet mondanivalóját.
Az eredeti könyv portréi között voltak politikai vezetők, sportolók, írók, művészek aktivisták. A második kötetben pedig több mint száz új portré jelenik meg. Rihanna, aki a párizsi Ritz szecessziós pompájában fekszik. Erősen várandósan, túlméretezett fekete kabátba burkolózva tekint hűvösen a kamerába, miközben ékszerlánc emeli ki gömbölyödő hasát. Az anyaság újrafogalmazásának meghatározó szimbóluma lett a kép, amely eredetileg a Vogue 2022 májusi címlapjához készült.
Egy másik kiemelkedő kép Joan Baezről készült, aki mezítláb, nyugodtan áll egy faágon gitárjával, miközben a napfény átszűrődik a lombkoronán. A visszavonulás és az ellenállás képe ez, amely radikális állítást fogalmaz meg: az öregedés nem teszi láthatatlanná a nőt, hanem fényesebbé. Chimamanda Ngozi Adichie-t egy marylandi könyvtárban örökítette meg Leibovitz. A szerző egyedül ül az üveg mögött piros-fehér csíkos ruhában, amelynek vonalai harmóniában vannak a polcok és gerendák geometriáját. A képeket kísérő új esszéket Gloria Steinem és Adichie írták. Két generáció, két kontinens, egy közös kérdés: hogyan látjuk a női erőt, sebezhetőséget és jelenlétet a 21. században?
Annie Leibovitz életében Susan Sontaggal való kapcsolata kiemelkedő jelentőséggel bírt. "A legközelebbi szó a barát" - fogalmazta meg később Leibovitz, utalva e különleges kötelékre. Képeik és közös történeteik mélyen tükrözik, hogy egymás intellektuális és érzelmi társai voltak, inspirálva és támogatva egymást. Sontag halálát követően Leibovitz egyik legszemélyesebb műve, A Photographer's Life: 1990-2005, jelent meg, amely a közös élmények és emlékek gazdag tárházát kínálja.
A könyv egyszerre tartalmaz családi fotókat, magazinmegbízásokat, háborús riportokat és az író utolsó heteinek dokumentumait. A képek megosztották a közvéleményt: egyesek szerint túl intim, mások szerint gyönyörű gesztus. "Meg akartam mutatni, hogyan néz ki a betegség, és hogyan néz ki a bátorság."- mondta el Leibovitz a kötetről. A közös években Sontag intellektuális ereje, kíváncsisága és szigorú kritikája formálta Leibovitz gondolkodását. Inspirálta, hogy a fotográfiát ne csupán esztétikai gyakorlatnak, hanem kulturális és etikai vállalásnak tekintse.
Kívülről nézve meglehetősen különös párost alkottak: Leibovitz csillogó filmsztárportréi és Sontag mély, irodalmi súlya egy furcsa ellentétet teremtettek. Azonban a fotós számára egyértelmű volt, hogy bár Sontag rajongott a kilenc órás német dokumentumfilmekért, mint bármely művelt ember, valójában ő volt az, aki elkalauzolta Leibovitzot a giccses Keanu Reeves-mozik világába – nem pedig fordítva.
A kötet legmeghatóbb fotói közül néhány az író egy másik oldalát mutatja: "Ahol látod a sebezhetőségét. Mindenki azt hiszi, hogy olyan erős volt, és valóban az volt, de nagyon sebezhető is. Amikor beléptem abba a lakásba, ahol először találkoztam vele, kis kő- és kagylógyűjteményeket tartott."- emlékezett vissza a fotográfus. Sontag halála után néhány héttel Leibovitz apja is meghalt tüdőrákban, és róla is vannak fotók a könyvben, amelyek furcsa módon hasonlítanak a Sontag utolsó napjairól készült képekhez.
Ez a könyve a világhírű fotósnak a gyászból született, de mégis igent mond az életre, hiszen szerepelnek benne saját gyermekei is. 2001-ben, 51 éves korában hozta világra lányát, Sarah-t - Sontag ott volt vele a kórházban. Van egy kép a könyvben az újszülöttről és Susan Sontagról, és az mindent elmond. Ahogy tartja a babát. Nem meglepő, hogy mindig őszintén nyilatkozott a késői gyerekvállalásról, és az ehhez kapcsolódó félelmekről, társadalmi ítélkezésről.
Annie Leibovitz története egy nagy amerikai család szívéből indult. Édesapja a légierőnél teljesített szolgálatot, míg édesanyja a művészet és a tánc világából merített ihletet. Hat testvér között, zajos és mozgalmas mindennapok közepette nőtt fel, ami gazdag alapot biztosított kreatív fejlődéséhez. Később a San Francisco Art Institute hallgatójaként fedezte fel a fotográfia varázsát. Mindössze 19 évesen bátorságot gyűjtött, hogy portfólióját a frissen alapított Rolling Stone magazinhoz eljuttassa, ezzel megnyitva a kaput a híres fotós karrierje előtt.
