Somogy megyében készülhet a Netflix egyik legkeresettebb sorozatának forgatása.

A streaming platform egyik legnagyobb sikerét jelentő sorozat második és harmadik évadának forgatása idén megkezdődött.
Tavaly a Netflix platformján debütált A 3-test-probléma című sci-fi sorozat, amelynek forgatókönyvét Alexandar Woo mellett a Trónok harca alkotói, David Benioff és D. B. Weiss jegyzik. A nagy sikerű George R. R. Martin regényeit feldolgozó sorozat 8. évadának csalódást keltő végén Benioff és Weiss ezúttal újra bizonyított. Az amerikai produkció forgatása 2021 végén indult, több helyszínen, így Nagy-Brittaniában, az Egyesült Államokban és Kínában zajlott. Az első évad, amely nyolc epizódból áll, három évvel később, tavaly márciusban látta meg a napvilágot.
A történet két idővonalon fut: az 1960-as években egy fiatal asztrofizikus egy titkos katonai bázison próbál kapcsolatba kerülni idegen civilizációkkal. Ez végül sikerül is neki, de veszélybe sodorja ezzel az emberiséget. A másik szál már a jelenben játszódik: fiatal fizikusok és egy brit nyomozó rejtélyes események után kutatva végül kapcsolatba kerülnek egy földön kívüli civilizációval.
Sikerrel futott a Netflixen a sorozat
Áprilisban már felcsendültek a hírek, hogy a sorozat egy részét újra Nagy-Britanniában forgatják, de emellett Magyarországon is aktívan dolgozik a stáb. Az idei júliusra tervezik a második és harmadik évad elkészítését, és értesülések szerint a gyönyörű somogyi tájak, különösen Nagybajom környéke, több jelenet színhelyéül szolgál majd.
Fontos megemlíteni, hogy a netflixes sorozat a második adaptáció volt, ami Liu Ce-hszin azonos nevű kötete alapján készült, ugyanis Kínában már 2023-ban bemutatták az első verziót.