Egyedülálló nemzetközi karate esemény készülődik Háromszéken: bemutatkozik a Saint George Open! | Székely Sport


Történelmi sporteseménynek ad otthont novemberben Sepsiszentgyörgy, amelyre már most hat ország - Magyarország, Bulgária, Görögország, Ukrajna, Szlovákia és Lengyelország - karatékái jelezték részvételüket. A rangos viadal helyszíne a Sepsi Aréna, a szervezést pedig a Sport-All Sport Club és az MTK Budapest közösen vállalta.

"Célunk, hogy magas színvonalú, szabályos és inspiráló versenyt rendezzünk, amely méltó módon mutatja be a karate értékeit Székelyföldön és egész Romániában" - fogalmazott közleményében Vass Hunor, az MTK edzője és a Sport-All Sport Club elnöke, aki egyben a rendezvény főszervezője is.

A Román Karate Szövetséggel való együttműködés keretében megvalósuló esemény a Karate Világszövetség (WKF) hivatalos szabályrendszere alapján fog lebonyolításra kerülni.

A torna gyerek-, serdülő-, kadet-, junior- és U21-es korosztályokat fogad, vagyis 21 év alatti sportolók lépnek tatamira. A szervezők legfeljebb 800 versenyzőt tudnak fogadni, ezért az online regisztráció kötelező, és november 14-én zárul.

A viadal során a küzdelmeket nemzetközi és romániai WKF-minősítésű bírók irányítják, a főbírói tisztet pedig Tasnádi Zsolt tölti be. Minden résztvevő ország legalább egy bírót küld, ezzel is hozzájárulva a verseny színvonalának emeléséhez. A közlemény alapján a verseny lebonyolítása a karate két klasszikus ágát öleli fel: a kata (formagyakorlat) és a kumite (küzdelem) izgalmas világát.

A Saint George Open verseny minden WKF-tagszervezet számára nyitott lehetőséget kínál. A résztvevőknek szükségük van orvosi igazolásra, biztosításra és versenyzői engedéllyel kell rendelkezniük. A díjazás is figyelemre méltó: a legjobban teljesítő versenyzők érmet és oklevelet kapnak, míg a nap végén a legkiemelkedőbb klubokat trófeával jutalmazzák. A viadalra a regisztrációhoz IDE kattintva juthatsz el.

Related posts