Milák Kristóf hiányában kezdődik a vizes világbajnokság.

Ha a magyar vízilabda-válogatott(ak) legjobb meccsét keressük, talán nem az 1997-es sevillai Európa-bajnokság döntője jut eszünkbe először, holott az a Jugoszlávia elleni összecsapás a sportág minden szépségét felvonultatta. Csupán a gólok hiányoztak - és épp ettől lett felejthetetlen a finálé: Kásás Tamás három találatával - és Kósz Zoltán bravúros védéseivel - 3-2-re nyert a csapat. Mindezt a frissen kinevezett szövetségi kapitány, Kemény Dénes első nagy tornáján, vagyis azzal a győzelemmel indult el a "nemzet aranyainak" bő egy évtizedig tartó diadalmenete.

Ma már teljesen elképzelhetetlen, hogy egy "focis" jellegű végeredmény születhessen. Bármennyire is szigorú a védekezés, egy negyed alatt jóval több gól születik, mint egy régi meccs teljes időtartama alatt – mindezt természetesen a közönség szórakoztatásának érdekében. Nehéz ugyanis vonzóvá tenni a sportágat, ha a nézők csupán annyit tapasztalnak, hogy a víz folyamatosan forr, mintha csak koncot dobtak volna a piráják közé. A nemzetközi szövetség, a World Aquatics évtizedek óta próbálkozik a vízilabda átláthatóságának fokozásával, és úgy tűnik, a siker kulcsa a gólzáporban rejlik.

A legújabb szabálymódosítások is ez irányba mutatnak: kisebb medence, rövidebb támadóidő, kapus cseréje mezőnyjátékosra támadásnál, és így tovább. A változások az áprilisi világkupán debütáltak, ám az igazi teszt a július 11-én kezdődő szingapúri vizes világbajnokság lesz, amelynek meccsei a tavaszi tornánénál lényegesen nagyobb közönséghez jutnak majd el. De nem csak a nézők számára lesz újdonság, a reformokhoz még a játékosoknak is hozzá kell szokniuk, annál is inkább, mert a World Aquatics előzetes felmérés nélkül, a szakmai aggályok ellenére döntött a módosításokról. A magyar válogatottak útja így akár 30-40 gólos meccseken át is vezethet a vágyott világbajnoki címig.