A matekórán álmosan bóbiskoló diák története egy különleges pillanatot ragad meg, amikor a látszólag lehetetlen feladatok hirtelen megoldást nyernek. A diák, aki először csupán a házi feladatokkal foglalkozott volna, a mély álom és a matematikai kihívások

A pozitív gondolkodás erejét illusztráló tanmese, amit a Facebookon több ezren osztottak meg, hasonlít egy 20 éve halott statisztikus 1939-es történetére, de több ponton kiszínezi azt. Ki volt George Dantzig, és hogyan jutott el valójában a szenzációs megoldásokig?

Egy Columbia Egyetem hallgatója Amerikában a matematika-előadás közepén elbóbiskolt. Amikor az előadás végén felébredt a körülötte zajongásra, két feladatot pillantott meg a táblán. Ez a történet az elmúlt napokban több ezer magyar felhasználó figyelmét felkeltette a Facebookon, és szinte azonnal elindította a megosztások lavináját.

A történet szerint a diák a házi feladatokat csupán egy újabb kihívásnak tekintette, és habár a feladványok rendkívül bonyolultak voltak, a következő előadásig sikerült megoldania őket. Ekkor azonban kiderült, hogy a professzor egyáltalán nem számított válaszokra, hiszen a két feladat csupán illusztráció volt "olyan matematikai rejtélyekre, amelyeket eddig még senki a világon nem tudott megfejteni".

A diák megoldásait elismerték, azokat négy tudományos munka őrzi az egyetemen - áll a történetben.

A sztorit tartalmazó Facebook-posztok a pozitív gondolkodás erejét kiemelő résszel zárulnak: az elszundító diáknak csak azért sikerülhettek a megoldások, mert nem hallotta, hogy a feladatok "lehetetlenek".

A történetet kiposztoló több magyar Facebook-felhasználó bejegyzése is igen népszerű lett, az egyik 2100, egy másik 1900, egy harmadik 1500 megosztásnál jár.

A bejegyzések az egyetem megnevezésén kívül minden konkrétumot nélkülöznek: sem a diák neve, sem az időpont, sem a kérdéses matematikai problémák és publikációk tartalma nem derül ki belőlük. Ugyanakkor mindegyik posztban ugyanaz a fotó szerepel egy alvó férfiról.

A Facebookon keringő történet több szempontból is eltér Dantzig eredeti beszámolójától. A valóságban a statisztikus nem a Columbia Egyetem falai között tanult, hanem a kaliforniai Berkeley Egyetem hallgatója volt. Ráadásul nem arról van szó, hogy elaludt volna az órán; sokkal inkább elkésett egy fontos előadásról.

Továbbá a fotó, amivel a bejegyzéseket illusztrálják a Facebookon, teljesen más korszakban és kontextusban készült.

A Facebook magyar nyelvű közösségében az utóbbi napokban felkapott történethez hasonló narratívák már évtizedek óta keringenek a nemzetközi médiában. A Snopes, az ismert amerikai tényellenőrző platform, már 1996-ban foglalkozott a sztori egy másik verziójának hitelességével.

A történetek kiindulópontjához való eljutásunkhoz egy különleges interjú szolgált alapul, amelyet George Dantzig, az 2005-ben elhunyt neves amerikai statisztikus adott a The College Mathematics Journal című folyóiratnak. Ez az interjú betekintést nyújt Dantzig gondolkodásmódjába és a matematikai statisztika világába, amely inspirációt ad a további felfedezésekhez.

Az 1986-ban publikált "A lineáris programozás atyja" című interjúban Dantzig részletesen bemutatja, miként sikerült 1939-ben két olyan statisztikai problémát megoldania, amelyek addig megoldatlanok maradtak.

Dantzig ekkor a kaliforniai Berkeley Egyetem doktori hallgatója volt, és egy alkalommal késve érkezett Jerzy Neyman professzor statisztikaórájára.

Elmondása szerint a táblán két statisztikai kérdést vett észre, amelyeket házi feladatoknak vélt, így gondolkodás nélkül lemásolta őket. Noha a feladatok meglehetősen bonyolultak voltak, néhány nappal később mégis benyújtotta a megoldásaikat Neymannak. Körülbelül hat hét elteltével Neyman váratlanul megjelent nála, és közölte, hogy az egyik megoldása már el is jutott egy folyóirathoz publikálásra. Ekkor vált világossá Dantzig számára, hogy a táblán található két feladat valójában két neves és megoldatlan statisztikai problémát takart.

Dantzig végül ezt a két megoldását adta le doktori értekezésként. Évekkel később a második megoldását is kiadták, Wald Ábrahám amerikai-magyar matematikussal közös publikációként, aki egyébként Dantzigtól függetlenül jutott el ugyanahhoz az eredményhez.

Mindkét kutatási munka az Annals of Mathematical Statistics folyóiratban jelent meg. Az első tanulmányt itt találhatod, míg a Walddal közösen írt második írást itt böngészheted át.

Dantzig 1986-ban készült interjújából világossá válik, hogy a beszámolója miként alakult át a pozitív gondolkodás szellemiségét megtestesítő anekdotává. Ez a történet azóta számos variációban, különféle kiegészítésekkel és átszínezésekkel terjedt el az évek során.

A statisztikus elmondása szerint egyszer egy repülőúton elmesélte a sztorit Robert Schuller lelkésznek, aki a pozitív gondolkodás szószólójaként is aktív volt. Schuller aztán belefoglalta a történetet az egyik könyvébe "némileg elferdített és túlzó, de alapvetően korrekt" változatban. Ezáltal olyan népszerű lett az a sztori - eleinte vallásos körökben -, hogy Dantzig szerint még istentiszteleteken is utaltak rá.

A fényképen, amely a történethez tartozik és megjelenik a Facebook-bejegyzésekben, nyilvánvalóan nem George Dantzig látható, és nem is egy matematikai tanulmányokat folytató hallgató.

A Google fordított képkeresési funkciójának seítségével megtaláltuk, hogy a kép egy alvó amerikai színészről, a többek között a Pókember filmekből ismert James Francóról készült, és 2009-ben bukkant fel a tmz.com oldalon.

Franco abban az időszakban tényleg beiratkozott a Columbia Egyetem kreatív írás programjába. Egy interjú során említést nyert az a híres fotó, amelyen látható, hogy nem egy unalmas előadáson merült álomba, hanem egy tanórán kívüli, esti művészeti diskurzus közepette adta át magát az álom világának.