Az Index által bemutatott hétgyermekes ózdi családért az ország fél része összefogott.

Legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy ennyi szeretetteljes támogatásra és felajánlásra találunk, ahogy azt a hétfői cikkünk nyomán az Index postafiókjában tapasztaltuk. Az írás egy koldusszegény, hétgyermekes ózdi roma család nehézségeit tárta fel, és a reakciók elárasztottak minket. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy szívszorító volt látni a segítőkészséget és az empátiát, amely ebben a reménytelennek tűnő helyzetben megmutatkozott. Talán mégsem veszett el teljesen a sokat emlegetett szolidaritás a magyar társadalomban?!

Megdöbbenve tapasztaltuk, mekkora érdeklődést váltott ki hétfői cikkünk, amelyben egy ózdi roma család, a Bari család nehézségeit mutattuk be. A hét gyermeküket nevelő család mindössze havi 134 000 forintból próbál boldogulni, miközben az apa, Krisztián munkanélküliként tűnik el a munkaerőpiacon. Hiába igyekszik biztonsági őrként elhelyezkedni, a helyzetét gyakran súlyosbítja a bőrszíne miatti előítélet: sokszor elutasítják, vagy olyan ajánlatokat kap, amelyek túl messze vannak, mint például Budapest vagy Vác. A családfő számára pedig a kaució, ami három hónapnyi lakbérrel egyenlő, elképzelhetetlen terhet jelent, hiszen 400 000 forintot kellene összegyűjtenie, hogy egy albérletbe költözhessenek.

Bari úr háromnaponta ad vérplazmát Miskolcon, az ezért alkalmanként kapott 15 000 forinttal egészíti ki a család jövedelmét, amely így eléri a havi 200-250 ezer forintot.

Kilenc főre, sőt nemsokára tízre bővül a család, mivel Juli, Bari úr élettársa, áprilisban érkezését várja a nyolcadik gyermeküknek.

A cikk hétfőn koraeste jelent meg az internet világában, és szinte azonnal elárasztották a kommentek, valamint a levelek az Index postaládáját. Ezek közül szeretnénk megosztani néhány érdekes idézetet.

Egy családapa (a neveket a személyiségi jogok tiszteletben tartása okán nem osztjuk meg) az alábbi levelet küldte:

Gondolom, sokaknak, ahogy nekem is, szívszorító olvasni az ön által írt, "Emberkísérlet Ózdon: havi 134 ezerből megélni hét gyerekkel, miközben jön a nyolcadik" című cikkét. Magam is gyakorló apuka vagyok, így természetesen még megrázóbb a történet, és valószínű, hogy ez csak egy csepp a tengerben. De nem szaporítanám a szót tovább, a kérdésem, hogy van bármilyen mód arra, hogy a cikkben szereplő családnak adományt küldjön az ember? Ha erre van lehetőség, akkor az én részemről szeretnék egy kisebb összeggel segíteni nekik!

Természetesen továbbítottuk az úrnak Bariék bankszámlaszámát és elérhetőségeit.

A magyar újságírói közeg tele van kihívásokkal és meglepetésekkel. Amikor azonban hétfőn felkerült a riport az internetre, egy régi barátom és kollégám azonnal reagált: írt nekem egy e-mailt, amelyben érdeklődött, hová küldhetné el a támogatását Bariéknak. Hosszas keresgélés után sikerült beszerznem az ózdi barátom bankszámlaszámát, és nem sokkal később telefonhívást kaptam tőle. Elmondta, hogy a számlájára érkezett egy 30 000 forintos adomány, amelyet egy kedves üzenet kísért: ez az összeg minden hónapban rendszeresen meg fog érkezni a család számára...

Egy Katalin nevű úrihölgytől érkezett hozzám az alábbi üzenet:

Én az ön helyében elküldeném Orbán Viktornak és az összes párt vezetőjének a Bari Krisztiánról és családjáról szóló írást, és még nem tudom, mit lehetne tenni, hogy az ilyen és ehhez hasonló szörnyű helyzetben lévő emberek sorsán változtatni lehessen. Talán a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak és az Ózdi Önkormányzatnak is el kéne küldeni, hogy azonnal intézkedjenek és indítsanak programot a rengeteg hasonló helyzetben lévő család helyzetének javítására.

Majdnem egy időben a fenti levéllel megérkezett egy e-mail is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakterületi vezetőjétől.

"Olvastam az alábbi riportját. Szívesen felvennénk a kapcsolatot a családdal. Lehetséges, hogy az autista gyermek kapcsán van esélye annak, hogy a család gyod-ellátáshoz jusson (Gyermekek otthongondozási díja). Ennek összege havi 290 800 Ft. Szakemberünk ennek megállapításában, illetve elintézésében tudna segítséget nyújtani a családnak. Ha tényleg járna ez az ellátás a családnak, akkor megnyílna a lehetőség számukra falusi csok-támogatás felvételére, összesen 17 millió forint értékben (vissza nem térítendő támogatás). Ebből a támogatásból kistelepülésen vehetnének házat maguknak. Ebben is tudnánk őket segíteni, eddig négyév alatt 330 családnak szereztük meg a falusi csok támogatást (sokuknak Ózd környéki kistelepüléseken)."

Bizony, ez is egy járható út.

Egy kedves ózdi olvasónktól, Ottótól érkezett egy megható üzenet, amelyben szeretnék segíteni egy hétgyermekes családnak. Ottó, aki alig tehetősebb Bariéknál, ezt írta: "Olvastam a cikket a családról, és nagyon szívesen felajánlanék néhány dolgot. Mi sem vagyunk gazdagok, de van egy használt, de jó állapotú matracunk, ami nem az a vékony típus, hanem egy kellemesen vastag, akár a földön is kényelmesen használható. Ráadásul gyermekünk is van, így kinőtt ruháink is akadtak, ezek nem szakadtak vagy viseltesek, hanem kifejezetten jó állapotban. Ezen kívül cipők és játékok is várnak új gazdára. Nagy örömmel eljuttatnánk ezeket hozzájuk, ingyenesen. A Kőalja utca Ózdon meglehetősen hosszú, ezért ha megosztaná velem a pontos címet, azt nagyon megköszönném!"

Természetesen, Ottónak azonnal megosztottam Bariék elérhetőségét.

A legszínesebb és legváltozatosabb levelek érkeznek hozzánk, és akadt közöttük egy, amelynek olvasása közben váratlanul könnycsepp csillant a szememben:

Tisztelt szerkesztőség! A mai napon megjelent cikkük a hétgyermekes ózdi családról nagyon megérintett, így szeretnék nekik küldeni egy csomag gyerek- és babajátékot. Kérem a segítségüket ennek megszervezésében! Üdvözlettel: Gabriella

Valóban, ilyenkor egy színes gyerek- vagy babajáték remek szórakozást nyújthat. A picik lelkesedése a játékok iránt felülmúlhatatlan, persze csak ha már rendelkeznek néhány kedvenc darabbal.

Még reggelig folytathatnánk a beszélgetést a levelekről, amelyek sok esetben tárgyszerűek, de gyakran könnyeket csalnak a szemünkbe. Megindító látni, hogy a magyar társadalomban, minden ellentétes véleménnyel szemben, még mindig élnek a szolidaritás apró, de hatékony jelei. Sokan úgy vélik, hogy az emberekből eltűnt az együttérzés, hogy átlépnek a járdán a szenvedők mellett, de szerencsére ez nem igaz.