Mária, mint a megváltás előfutára: A szeplőtelen fogantatás misztikus és sokszor félreértett tanítása A szeplőtelen fogantatás dogmája, amely Mária születésének különleges körülményeit hirdeti, számos vitát és félreértést generált az évek során. A történ

170 évvel ezelőtt, 1854. december 8-án hirdette ki IX. Piusz pápa az Ineffabilis Deus című bulláját, amelyben a katolikus egyház hivatalos dogmájává emelte a szeplőtelen fogantatás tételét. Közkeletű tévedés, hogy ez a dogma Jézus fogantatására vonatkozik és a fogantatás szeplőtelenségének az az ismérve, hogy a teherbe esett anyuka szűz. Ez egyáltalán nem így van.

Csak rá kell nézni a katolikus naptárra. A szeplőtelen fogantatás ünnepnapja december 8., Kisboldogasszony napja, Mária születésének ünnepe szeptember 8. A kettő között éppen 9 hónap telik el. Tehát Mária az, aki szeplőtelenül fogant december 8-án. Jézus fogantatásának ünnepe, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja Jézus születésnapja, karácsony előtt 9 hónappal van, március 25-én.

Már a 2. századból való Apostoli Hitvallásban is szerepel, hogy Jézus szűztől született. Ez több mint másfélezer éve kanonizált dogma, azt nem kellett 170 évvel ezelőtt hivatalossá tenni.

December 8-án Jézus nagymamája, Anna esett teherbe, és róla soha, senki nem állította, hogy szűz lett volna, amikor a lánya megfogant. Máriát úgy nemzette egy Joáchim nevű halandó apuka, ahogy a gyerekeket nemzeni szokták.

A szeplőtelenség fogalma természetesen összefonódik a szüzesség kérdésével, de itt nem egy teherbe esett édesanyáról van szó, hanem inkább a megfogant gyermek ártatlanságáról és tisztaságáról.

Az ágostoni teológia lényegét az képezi, hogy minden ember bűnös természetű már a fogantatás pillanatától kezdve. A bűn tehát minden ember számára alapvető jellemző. Az eredendő bűn, mint "áteredő" bűn, mindannyiunkban jelen van már a megszületésünk előtt. Ágoston határozottan kijelentette: „Kivéve Szűz Máriát, akiről az Úr Krisztus méltóságának okán nem szeretnék beszélni, amikor a bűnről van szó.”

A Magyar Katolikus Lexikon szerint a szeplőtelen fogantatás "az emberi élet továbbadásának természetes folyamatában olyan fogantatás, amelyet Isten megőriz az áteredő bűntől. Az üdvösség történetében egy ilyen eset van: Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának szeplőtelen fogantatása".

Ez egy különleges kiváltság, egyfajta előre megadott kegyelem, amelyben Isten Máriát részesítette. Az ő hivatása az volt, hogy a Megváltót földi testtel ajándékozza meg.

Máriát gyakorta úgy emlegetik, úgy tekintik, mint a második Évát. Az első ellenpontját. A bűnbe esett, engedetlen Évával szemben ő a minden bűntől mentes, engedelmes "Éva", aki az Éva engedetlenségéből származó eredendő bűntől való megváltásban kulcsszerepet játszik. II. János Pál egyik elmélkedésében azt mondja: "Amiképpen Krisztus az új Ádám, úgy Mária, az új Éva sem ismerte a bűnt, így ő is alkalmas volt arra, hogy szerepet vállaljon a megváltásban."

Mária eredendő bűntelensége – amely az összes többi halandó ember eredendő bűnösségével ellentétben áll – Ágoston óta létező elképzelés, mely másfél évezreden keresztül volt a vita tárgya: támogatták, ellenkeztek vele, és megvitatásra került, míg IX. Piusz végül hivatalosan is elismerte tanításként.

A keleti kereszténységben már a 7. századtól ünnepelték Mária fogantatását. Az ünnep a 11. században elérte Angliát, majd elterjedt egész Európában. Hivatalos megerősítést nyert az ünnep a 15. században, és az egész katolikus egyházra kiterjedt az ellenreformáció korában, a 17. században, megerősítvén a Mária-kultuszt az attól idegenkedő protestáns egyházakkal szemben.

Közben folyamatosan hallatszottak azoknak a hangjai, akik ellenzik ezt az ünnepet, hangoztatva, hogy egy szexuális aktust nem lehet ünnepelni, hiszen az alapvetően bűnös cselekedet.

Évszázadokon keresztül intenzív teológiai viták zajlottak Mária szeplőtelen fogantatásáról. A ferences rend tagjai támogatták ezt az elképzelést, míg a domonkosok határozottan ellenezték. Kiemelkedő képviselőik között találjuk Aquinói Tamást és Clairvaux-i Bernát cisztercitát, akik érveikkel próbálták alátámasztani a Mária fogantatásának kegyelmét megkérdőjelező nézeteket. Ezzel szemben a ferences Duns Scotus volt az, aki a Mária számára előrehozott kegyelem elméletét kidolgozta. Az ellenzők azzal érveltek, hogy Krisztus egyetemes megváltói érdemeit csorbítaná, ha Máriát már a fogantatása pillanatában kiemelnék a halandók közül, hiszen így az a kegyelem, amelyet Krisztus a világ számára elhozott, elveszítené jelentőségét.

Nem is volt alaptalan az a félelem, hogy Mária ily módon való kiemelése megingatja Krisztus egyediségét a megváltásban és az Atya és az emberek közötti közvetítésben.

Hiába hirdeti az egyház hivatalosan, hogy az imádás csak Krisztusnak jár, Máriának csak kiemelt tisztelet (hyperdúlia), "máriás" hívők tömegei "társmegváltóként" imádják Máriát.

A 20. század első felében a pápák gyakran hivatkoztak Máriára, mint társmegváltóra, hangsúlyozva ezzel az ő szerepét a megváltás történetében. Azonban az ezt követő időszakban ez a nézet már nem volt annyira elterjedt.