Izrael felfüggesztette a Gázai övezetbe irányuló segélyszállítmányokat.


Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala nem bocsátkozott részletekbe a döntés kapcsán, de figyelmeztetett, hogy "további következmények" várhatók, ha a Hamász elutasítja a tűzszünet meghosszabbítására tett ajánlatot.

A palesztin terrorszervezet Izraelt azzal vádolja, hogy szándékosan aláássa a már így is kényes tűzszünetet. Kijelentésük alapján az izraeli kormány vasárnapi lépése nem más, mint "aljas zsarolás, háborús bűncselekmény, valamint a tűzszüneti megállapodás nyílt megsértése."

Izrael a segélyek térségbe való bejuttatásának felfüggesztéséről döntött, miután a Hamász nem volt hajlandó elfogadni a január közepe óta érvényben lévő tűzszüneti megállapodás első szakaszának hosszabbítását. Benjámin Netanjahu hivatalának tájékoztatása szerint a döntés hátterében az áll, hogy a Hamász elutasította a további túszok szabadon bocsátását.

A január 19-én életbe lépett tűzszüneti megállapodás három szakaszra tagolódik, ám ezek közül csupán az első tartalmaz konkrét kötelezettségeket. A második és harmadik fázisra vonatkozóan csupán keretmegállapodások születtek, amelyeket Dohában és Kairóban, közvetítők közreműködésével folytatott egyeztetéseken dolgoztak ki. Az első, hathetes időszak március 1-jén véget ért, azonban a felek nem tudtak megegyezni a tartós tűzszünet és az izraeli csapatkivonás részleteiről a második szakasz keretében.

A Gázai övezetben élő palesztinokra egyre fokozódó humanitárius válság, ha a segélyeket nem engedik be a területre. Az ENSZ jelentése szerint az otthonok több mint 60-, az utak 65%-a megsemmisült.

Rengetegen vannak hajlék nélkül, nincs tiszta víz és megfelelő higiéniai ellátás sem, az emberek szervezetének védekezőképessége csökken, ami miatt járványveszély áll fenn.

Related posts