Feltárult, miért gondolják sokan Romániában, hogy Ceausescu sikeres vezető volt.

Sokáig hitték a románok, hogy Ceausescu zseniális vezető volt, aki tiszteletet vívott ki országának a világban - ám a történészek most leleplezték ezeket a mítoszokat. Kiderült: a kommunista diktátor csak egy manipulált bábfigura volt, akit a nyugati hatalmak használtak fel saját céljaira, miközben Románia soha nem volt igazán szuverén. A korrupció pedig nem volt kevesebb, hanem strukturálisan jelen volt minden társadalmi szinten. Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok 55,8 százaléka viszont ma is úgy gondolja, hogy a kommunizmus jobb volt - de a szakértők szerint ez csupán idealizált nosztalgia, amely semmit sem ér a történelmi tényekkel szemben.

Harminchat év telt el azóta, hogy Romániában véres forradalom kezdődött Nicolae Ceausescu diktatúrája ellen. Érdekes módon azonban, a diktátor bukása után egyre többen gondolják úgy, hogy a kommunizmus időszaka kedvezőbb volt. Egy 2024 júliusában közzétett közvélemény-kutatás alapján a román lakosság több mint fele úgy véli, hogy a kommunista rendszer valamilyen szempontból előnyöket hozott Románia számára - áll a Digi24 cikksorozatának befejező részében.

A nosztalgia gyakran megjelenik a közbeszédben, különösen, amikor Nicolae Ceaușescu vezetésére terelődik a szó. Sokan úgy vélik, hogy ő egy jó vezető volt, és ezt különféle érvekkel próbálják alátámasztani. Az egyik leggyakoribb érv a korrupció alacsony szintje, amelyet az akkori rendszer jellemzőiként említenek. Továbbá, sokan hangsúlyozzák, hogy Románia külpolitikai megítélése kedvezőbb volt, és az ország kizárólag saját érdekeinek szolgálatában cselekedett. Ez a nosztalgikus szemlélet sok vitát generál, hiszen a múlt komplexitása gyakran eltér a leegyszerűsített értelmezésektől.

Cosmin Popa történész ezzel szemben egyértelműen cáfolta a kisebb korrupció mítoszát: szerinte az strukturális volt a kommunizmusban, mely behatolt a társadalom minden szeletébe, és minden területen kivétel nélkül alkalmazták. Az állam élén kezdődött és a társadalom alapjainál ért véget, ahol bárki átválthatja szakmai erőforrásait és tudását hiánycikkekre és szolgáltatásokra.

Madalin Hodor véleménye még határozottabb szavakkal hangzott el, amikor kijelentette, hogy "a kommunizmus a korrupció szövevényes hálózatát jelentette. Mindenki, aki csak megpróbált előrejutni, elkerülhetetlenül kenőpénzhez folyamodott. Az orvosi ellátásért is fizetni kellett, hiszen senki sem ment el anélkül, hogy ne adott volna valamit. A feketepiac pedig egyedülálló módon virágzott."

A történészek véleménye szerint az állami intézmények hatékonysága csupán illúzió volt. Cosmin Popa rávilágított, hogy a valódi teljesítmény is visszaesett, mivel az intézmények nem az állampolgárok érdekeit tartották szem előtt. A kommunizmus időszakában az intézmények az állam és a párt szolgálatát teljesítették, később pedig a diktátor hatalmának alárendelték magukat.

Madalin Hodor ezúttal még határozottabban fogalmazott, hangsúlyozva, hogy az állami intézmények csupán a párt parancsait és irányelveit követték. Azt állította, hogy a mai értelemben vett intézmények nem léteztek, és Románia egyedüli valódi intézményének Nicolae Ceausescu számított.

Románia külpolitikáját két részre lehet bontani, az első időszakban, 1965 és 1973 között volt egyfajta emancipáció a külpolitikában, de ez nagyon korlátozott. Ceausescu nem hasonlított teljesen a többi kommunista vezetőre. A britek Romániában egy különleges esetet láttak, amelyet bátorítani kellene - közölte Emil Hurezeanu volt külügyminiszter.

Ebben az érában 1969-ben következett be a fordulópont, amikor Richard Nixon amerikai elnök Bukarestbe látogatott, de Jimmy Carter is szívélyesen fogadta négy évvel később a román elnököt a Fehér Házban. Azonban ez csak taktikának tekinthető: engedményeket tettek Ceausescu rendszerének, hogy elszakítsák a szovjetektől.

A helyzet drámaian változott a nyolcvanas években, melyről Hurezeanu azt mondta, hogy a román elnök belpolitikája sem hasonlított a többi kommunista vezetőére. "A román boltok kiürültek, a lakásokban hideg volt, irodalom nem létezett, a határok pedig zárva tartottak". Emiatt az Egyesült Államok megvonta Romániától a korábbi kedvezményeket, ezzel az ország pedig borzasztó elszigeteltségbe került.

Madalin Hodor megjegyzése szerint a Nyugat kezdetben Ceausescuban lehetőséget sejtett a kommunista tábor megingatására, ami a román diktátor számára megerősítést jelentett. A helyzet az volt, hogy a nyugati hatalmak úgy tettek, mintha komolyan vennék őt és tiszteletben tartanák nemzetközi szinten, ezzel pedig megtévesztették Ceausescut. "Valójában csupán a nyugati diplomácia ármánykodása zajlott" – tette hozzá Hodor.

A logika látszólag egyszerű volt: Ceausescu folyamatosan provokálta a szovjeteket, így a Nyugat úgy döntött, hogy mindenhol meghívja őt, hogy dicsérje és ünnepelje, ezzel tovább feszítve a szovjetek türelmét. Ezzel a trükkel elhitetették a román elnökkel, hogy mindez az ő zsenialitásának, páratlan képességeinek és nemzetközi politizálásában betöltött jelentős szerepének köszönhető. Ám amikor már nem volt többé hasznos a Nyugat számára, hirtelen megszakadt ez a viszony.

A volt külügyminiszter egy figyelemreméltó példával szemléltette Románia gazdasági és politikai függőségét: 1979-ben bekövetkezett az iráni forradalom, amely következtében hirtelen leállt a kőolajszállítás a perzsa államból. A helyzet súlyossága miatt Ceausescu a Szovjetunióhoz fordult segítségért, ám a válasz nem volt mentes a feltételektől: a szovjetek csak akkor voltak hajlandóak támogatni, ha a nyugati országok számára a szállításokat valutában egyenlítik ki.

Madalin Hodor hozzátette, hogy ez egy nagyon szép ideológiai diskurzus volt, mellyel úgy tűnt, hogy Románia szuverén államként működik, a valóságban viszont nem volt annyira független, hiszen szüksége volt a természeti erőforrásokra, amelyeket 1989-ig a Szovjetunió adott neki. "Ceausescu láncainak hosszúságához mérten tudott mozogni, ez csak egy mímelt szuverenitás volt, azzal a céllal, hogy megőrizze az ellenőrzést a lakosság felett."

A szakértők tehát egyetértenek abban, hogy a rezsim külpolitikai sikerei csupán a nyugati hatalmak taktikai játszmájának részei voltak, amelynek célja a szovjet blokk destabilizálása volt. A románok által érzékelt tekintély és függetlenség illúzió volt, amelyet gondosan tápláltak külső erők saját geopolitikai céljaik érdekében. Ezzel szemben úgy vélik, hogy Románia sosem volt valóban szuverén, gazdaságilag függött a szovjetektől, és amikor nem profitált belőle a Nyugat, elszigetelődött. Ennek ellenére jelenleg a román társadalom egy jelentős része nosztalgiát érez az előző rezsim iránt.