Ki fogja betölteni a Komáromi Regionális Művelődési Központ új igazgatói posztját? | ma7.sk


Június 16-án ülésezett az a héttagú pályázati bizottság, amely döntött arról, hogy melyik szakembert javasolja, aki majd a következő öt évben igazgatóként irányítja a Komáromi Regionális Művelődési Központot. Összesen hárman szálltak ringbe az igazgatói székért, Viera Vlčková, jelenlegi direktor nem pályázta meg újra a "ROS - posztot". A mai határozatról június 30-án a Nyitra Megyei Önkormányzat is szavaz, végül Branislav Becík megyeelnök aláírásával is meg kell erősíteni a döntést.

A Nyitra Megyei Önkormányzat korábbi ülésén megválasztotta az illetékes pályázati bizottság tagjait. Annak munkáját Orosz Örs, a megyei önkormányzat mellett működő kulturális és idegenforgalmi bizottság elnöke vezette, a döntéshozók között a Magyar Szövetség képviseletében még helyet kapott Becse Norbert, a magyar párt megyei frakciójának alelnöke és komáromi járási elnöke, illetve Bauer Ildikó megyei képviselő, valamint Michal Šimonek, a Neka képviselője, továbbá Detvayová Silvia, a Nyitrai Megyei Hivatal kulturális szakosztályának vezetője, szakértőként Svetlana Chomová, a pozsonyi székhelyű Nemzeti Művelődési Központ, Himpán Teréz szakreferens pedig a Komáromi Regionális Művelődési Központ (ROS) képviseletében.

Mindhárom pályázót meghívták a Nyitra Megyei Hivatalba, ahol hétfőn 10 és 12 óra között zajlott a meghallgatás. Az esemény során a jelöltek egyenként bemutathatták igazgatói elképzeléseiket, terveiket, valamint a lehetséges változtatásokra vonatkozó szándékaikat. Ezt követően a pályázati bizottság tagjai kérdéseket tettek fel nekik, amelyekre válaszoltak. A szavazást követően kiderült, hogy a bizottság a Nyitra Megyei Önkormányzat számára Laboda Róbert megválasztását ajánlja. A képviselőtestület a június 30-i ülésén fog dönteni az új igazgató személyéről, és a testületi jóváhagyás után Branislav Becík megyeelnök aláírásával is megerősítik az önkormányzati határozatot. Mindezekhez a témához a jövőben még visszatérünk!

Related posts