Jennifer Garner és exférje, Ben Affleck között olyan szoros a kapcsolat, hogy a színésznő jelenlegi partnere már kezdi úgy érezni, hogy háttérbe szorul.

Idén már egy évtizede, hogy Jennifer Garner és Ben Affleck külön utakon folytatják életüket, miután a házasságuk tíz év után véget ért. Az egykori pár azonban nem táplál egymás iránt haragot a múlt sérelmei miatt; éppen ellenkezőleg: az utóbbi években egyre közelebb kerültek egymáshoz. Ez a szorosabb kapcsolat azonban úgy tűnik, hogy nem mindenki számára örömteli, különösen Jennifer jelenlegi párja, John Miller üzletember számára. Egy közeli ismerős szerint Miller nem éppen boldog amiatt, hogy Garner és Affleck között mostanában sokkal aktívabb a kommunikáció, és hogy egyre több időt töltenek együtt.
Miller ugyanakkor kiemelte: tudja, hogy a három közös gyermek összeköti párját az exférjével, ám úgy érzi, már rég nem csak miattuk tartják a kapcsolatot. A fontosabb ünnepeket, így a karácsonyt és a hálaadást is együtt töltötték, ezért az 52 éves színésznő párja felesleges harmadiknak érzi magát.
"A kapcsolatuk egyre erősödik, Ben az összes ünnepet velük tölti, például a karácsonyt és a hálaadást, John pedig harmadik keréknek érzi magát a kapcsolatában" - súgta meg a PageSixnek egy közeli ismerős, hozzátéve, az Oscar-díjas színész és aHirtelen 30című film sztárja gyanúsan sokat beszélgetnek.
Az utóbbi időszakban jelentősen megnövekedett a köztük folyó kommunikáció, hiszen jóval gyakrabban váltanak üzeneteket és hívják egymást, mint ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk. Korábban ez csupán a közös gyermekeik nevelésével kapcsolatos ügyekre korlátozódott, de John most úgy érzi, hogy a kapcsolatuk már túlmutat ezen. Bár nem aggódik amiatt, hogy Jen újra összejöhet Bennel, a szoros barátságuk láttán nehéz elkerülni a féltékenység érzését – mesélte egy bennfentes forrás.