Képzeld el, hogyan nézne ki a Nemzeti Színház, ha a rendszerváltáskor egy merész és innovatív terv nyert volna. Ez a színház nem csupán egy épület lenne, hanem a kultúra és a művészetek új találkozási pontja, ahol a hagyományok és a modernitás találkoznak

A Magyar Nemzeti Színház közel két évszázados múltja során a főváros különböző helyszínein, számos épületben kereste a helyét. Az építészeti pályázatok egymást gyakran csak néhány év különbséggel követve, valamint kisebb-nagyobb botrányok árnyékában, végül 2002. március 15-én valósult meg az a rég áhított álom, hogy a társulat végre saját, méltó otthonra leljen.

A Nemzeti a XX. században számtalan, magasan jegyzett tervező fantáziáját mozgatta meg, a díjazott munkák közt pedig szép számmal akadtak igazán szokatlan arcú darabok. Ezek közül a legmeglepőbb talán a KÖZTI-t erősítő Ligeti Béla az 1989-es pályázaton győztes rajzcsomagja volt, ami egyértelműen mutatja, hogy milyen lehetett volna az ország elsőszámú színházának otthona, ha azt a rendszerváltás lázában építik meg az akkor biztos helyszínnek gondolt Erzsébet téren.

A Bálint Zoltán, Kiss Viktor, Telkes Márta és Jakab Zoltán alkotta mérnökcsapat Szenes István, illetve Komlóssy Károly belsőépítészekkel karöltve egy nyolcszög alaprajzú épületet hozott volna tető alá, aminek központi tere 1050 fős nézőteret kínált volna a látogatóknak.

Ezt a szomszédos, kisebb színpadok tereinek ideiglenes összenyitásával közel kétszeresére, 2000 főre is lehetett volna bővíteni - írja a Műszaki Tervezés (1990/1-2.), ami hozzáteszi: az 1989-1990 fordulóján készült számítások szerint a projekt közel 6 milliárd forintot emésztett volna fel, míg a teljes fejlesztési költséget bruttó 7,89 milliárdra becsülték.

A cikkhez a lap felelős szerkesztője egy tömör megjegyzést fűzött, amelyből világosan kiderült, hogy a beruházás mérete és a jelenlegi gazdasági környezet miatt a projekt megvalósítása lehetetlenné vált. Ennek következtében az elkövetkező években egyetlen kapavágás sem történt.