Az ókori emberek hite és képzelete szerint a világ teremtése egy csodálatos és misztikus folyamat volt. A hagyományok szerint az istenek és istennők hatalmas erőkkel bírtak, és ők formálták meg a földet, az eget, a tengereket és az élőlényeket. A mítoszok

Justinianus császár kis híján belebukott a szurkolók lázadásába

Az egyiptomi teremtésmítoszok gazdag és sokszínű világot tárnak elénk, ahol az ókori egyiptomiak magyarázatokat nyújtottak a kozmosz keletkezéséről. E hitvilágban számos ősisten és köréjük szőtt legendák találhatók, amelyek segítségével többféle kozmogónia bontakozik ki. A nagyobb városok, mint Hermopolisz, Héliopolisz, Memphisz és Thébász, nemcsak vallási központok voltak, hanem a saját isteneikhez kapcsolódó teremtéstörténeteik kincsesbányáivá váltak. Bár ezek a mítoszok eltérnek egymástól, mégis léteznek közös motívumok és elemek, amelyek összekapcsolják őket, így egy mélyebb megértést nyújtva az egyiptomi világkép sokszínűségéről.

Az ókori Egyiptom teremtéstörténeteinek első lenyomatai a piramisszövegekben rejlenek. Ezek a különleges írások az Óbirodalom idején, az ötödik és hatodik dinasztia alatt keletkeztek, óegyiptomi nyelven, és valószínűleg a világ legrégibb vallási szövegei közé tartoznak. A szakkarai piramisok belső falain és a fáraók szarkofágjain található feliratok gazdag vallásos és mágikus narratívákat tárnak elénk. A piramisszövegek sokszínűsége lenyűgöző: himnuszok, dramatikus jelenetek és áldozati ritmusok mellett megjelennek benne védő és elriasztó varázsigék is, amelyek mind arra szolgálnak, hogy biztosítsák a fáraó biztonságát az örökkévalóságban.

Az egyiptomi teremtésmítoszok közös kiindulópontja, hogy a világ teremtése előtt egy végtelen mélységű vízi anyag, Nun létezett, ahonnan az általa börtönbe zárt istenek nem tudtak szabadulni, így a világ megteremtése arra szolgált, hogy az istenek végre megjelenhessenek. Nun foglal magába minden isteni és emberi létet, ahonnan előbb egy kis domb emelkedik ki, amelyen az első főistenek, a világ megalkotói foglaltak helyet.

Ahogy az egyiptomi teremtéstörténet írja: "Kezdetben nem volt sem ég, sem föld, sem élők, sem holtak nem voltak, az alkotó és romboló elemek is dermedt tétlenségben nyugodtak Nun isten örvénylő mélyén. Nun volt az őselem, az ősvíz formájában létező istenlény. Az ő alkotórészeiből keletkezett a mindenség. Az ősvíz tükrét sűrű sötétség borította, mert a fény szent forrása is Nun keblében pihent. És az istenek létrehozója, a hatalmas Nun megteremtette a napvilágot. Az ősvíz színén zsenge csíra bukkant elő, és hamarosan kecses, sok színben pompázó lótuszvirággá nőtt".

A hermopoliszi teremtésmítosz különleges módon mutatja be Nunt, aki békaként vagy békafejű férfiként jelenik meg, míg női párja, Naunet, kígyóként vagy kígyófejű nőként tűnik fel. Az egyiptomi művészetben Nunt sokszor szakállas, kék-zöld bőrű férfiaként jelenik meg, ami felerősíti a mítosz szimbolikáját. A történet középpontjában az Ogdoád áll, amely négy istenpár (hím és női) összessége: Nun és Naunet, Kuk és Kauket, Huh és Hauhet, valamint Ámon és Amaunet. Ezek az istenek egy dombon álltak, amely a Nunból emelkedett ki, és itt helyezték el azt a tojást, amely Ré-Atoum életét adta. A thébai teremtésmítosz eltér a hermopoliszi teológiától, mivel Ámon alakja köré épül, és azt hirdeti, hogy Ámon nem csupán az Ogdoád egyik istene, hanem egy rejtett erő, amely a világ dolgai mögött húzódik.

Egyiptomi mellékszer, amely Ptah-t (j), a világegyetem létrehozóját és a kézművesek pártfogóját, társát, Szahmetet, a háború oroszlánfejű istennőjét (aki napkorongot és ureuszt, azaz ágaskodó kobrát visel), valamint köztük egy uralkodói díszbe öltözött fáraót ábrázol

A héliopoliszi teremtésmítoszban kilenc fő istenség szerepel (nagy enneád), a teremtő isten pedig a dombként a vízből először kiemelkedő Atum, "az egyetlen", a világ befejezője, akit az egyiptomi művészetben a legtöbbször emberi formában, fején vöröslő napkoronggal vagy kettős koronával ábrázoltak. Atum önnemzéssel, azaz saját testéből nemzette Sut, a levegő istenét, illetve Su ikertestvérét és egyben feleségét, Tefnutot, a pára istennőjét. Az ő gyermekeik Geb és Nut, akiket Sunak kellett szétválasztani, unokáik pedig Ozirisz, Ízisz, Széth és Nebethet.

A memphiszi teológia lényegében különbözik a héliopoliszi teremtésfelfogástól, mivel a teremtést szellemi aktusként képzeli el. E teremtésmítosz szerint a világteremtő isten a múmiaként, kék, fejre simuló sapkában, kezében összefogott dzsed-oszloppal ábrázolt Ptah, Memphisz főistene volt, aki a gondolat és a szó erejével teremtette a világot, mintegy ellenpontozva Atum teremtő aktusát, akinél az anyag az elsődleges.