Karácsony Gergely felkérte az Európai Bizottság vezetőit, hogy lépjenek közbe a magyar polgárok életének alakulásában.


Budapest főpolgármestere szerint Magyarországon is meg kellene védenie Brüsszelnek az LMBTQ- és genderlobbi érdekeit.

Karácsony Gergely sajtótájékoztatót tartott a Zöldek frakciójának társelnökeivel, miután a Pride rendezvénye kapcsán elnyerte a közönség tapsát. Az esemény középpontjában a Magyarországról készült jogállamisági jelentés állt, amely feltűnő kettős mércével készült, de ez nem tűnt zavarónak a főpolgármester számára.

Karácsony Gergely az újságíróknak arról beszélt, hogy

A főpolgármester sajnos megtévesztette a sajtó munkatársait, amikor azt állította, hogy szabadságvesztéssel riogatták. Ezzel szemben Tuzson Bence igazságügyi miniszter nem fenyegetett senkit, csupán a törvény szövegének értelmezésében nyújtott segítséget. A Budapest Pride kapcsán pedig kijelentette, hogy nem a főváros, hanem civil szervezetek és a Zöldek állták a költségeket.

Related posts