Egyre inkább felerősödnek a kérdések a főorvosnő rejtélyes halála körül, és a hatóságok jelentős erőfeszítéseket tesznek a nyomozás előmozdítása érdekében. A legfrissebb fejleményekről és a vizsgálat részleteiről videóban számolunk be.
Egy szegedi kutató-mentő véleménye szerint a helyzetben világosan megjelenik az emberi felelősség és a hanyagság problémája.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, belső vizsgálat indult a szegedi klinikán, miután a frissen műtött szekszárdi főorvosnő eltűnt a kórházból, később pedig holtan találták meg. A holttest a Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikája melletti elhagyatott garázssor közelében volt.
A főorvosnőt kereső mentőcsapat vezetője a történtekkel kapcsolat elmondta, a helyszín, ahol rábukkantak, olyan volt, "mint egy szellemváros - elhagyatott, benőtt, hideg és nyomasztó". A Délmagyar beszámolója szerint azonban
Emlékeztettek arra is, hogy a rendőrség szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, de a vizsgálat még tart.





