Cseke Attila bejelentette, hogy a telekkönyvi kivonatok a tulajdonosok számára ingyenesen hozzáférhetőek lesznek. Az intézkedés célja, hogy megkönnyítse az ingatlanokkal kapcsolatos ügyintézést és támogassa a polgárokat az ingatlanjogok érvényesítésében.


Bukarest, február 6. /Agerpres/ - A telek- és ingatlantulajdonosoknak mostantól nem kell anyagi terheket viselniük a telekkönyvi kivonatok beszerzéséért - közölte Cseke Attila fejlesztési miniszter a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető szerint a telekelési díjat is eltörlik.

„Az állam feladata, hogy a polgárok jólétét szolgálja, nem pedig fordítva! A közszolgáltatásoknak azt az értelmet kell hordozniuk, amit a nevük is sugall: olyan szolgáltatások, amelyek nem a profitmaximalizálás érdekében működnek” – hangsúlyozta a miniszter az RMDSZ nyilatkozata alapján.

Cseke Attila azt is bejelentette, hogy az intézkedés legkésőbb április 10-én lép érvénybe, a virtuálisan igényelt kivonatok pedig nyártól lesznek ingyenesek.

A tárcavezető hozzátette, az ingatlanberuházóknak - akik egyszerre akár több tucat kivonatot igényelnek -, valamint azoknak a személyeknek, akik más tulajdonáról kérnek telekkönyvi kivonatot, továbbra is fizetniük kell a szolgáltatásért.

Cseke nyilatkozata alapján 2024-ben a fejlesztési minisztérium keretein belül működő kataszteri hivatal összesen 3,5 millió telekkönyvi kivonatot adott ki, miközben 60 millió lejt gyűjtött be a különféle díjakból. AGERPRES/(szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Related posts