Lenyűgöző felfedezés: 1800 év elteltével is érintetlen maradt a vízvezeték!

Dunavecsén fellelt római kori sírokban játékokat is felfedeztek.

A belga Leuven városában, a Brusselsestraat járdája alatt felfedezett egy 1800 éves cső, amely igazi régészeti szenzációt jelent. A maradvány még a legképzettebb ókori infrastruktúra szakértőit is meglepte, hiszen nem csupán egy elhanyagolt töredékről van szó: a kutatók egy 20-30 méter hosszú, precízen kivájt rönkökből készült vízvezetékre bukkantak, amely kivételes állapotban maradt fenn az évszázadok során – közölte a leuveni önkormányzat.

Az ásatásra a diákszálló építését megelőző munkálatok részeként került sor. A rutinszerűnek tűnő régészeti beavatkozás azonban váratlanul egy kaput nyitott a térség római kori történetéhez. Körülbelül négy méter mélyen, a föld gyomrában egy cső sértetlenül megmaradt, hála a Dijle folyó völgyének különleges talajviszonyainak, melyek nedvességük és oxigénhiányuk révén megakadályozták a bomlást. Hasonló csövek nyomaira már más helyszíneken is bukkantak, de ilyen épségben megőrzött darabot még sosem találtak.

Az ilyen típusú vízvezetékek a római birodalom területén elterjedtek voltak, de Észak-Galliában – a mai Belgium területén – eddig nem voltak ennyire nyilvánvalóak. A rómaiak általában tűlevelű fák törzseit használták, amelyeket ügyesen kivájtak, így csőszakaszokká alakítva őket. Leuven városában a régészek felfedeztek egyes rönkök, amelyek körülbelül 1,75 méter hosszúak, és több tucatnyi ilyen, egyenes vonalban elhelyezett darabot találtak. Ez arra utal, hogy az építmény alapos tervezés eredménye és hosszú távú használatra készült.

Ráadásul olyan maradványokat is találtak, amelyek egy szivattyúrendszer darabjai lehettek. Ez a felvetés arra utal, hogy a rómaiak összetettebb mechanizmust telepíthettek a területre, mint amit egy másodlagos helyszínnel kapcsolatban feltételeznének a kutatók. Eddig a római jelenlétet Leuvenben anekdotikusnak tekintették, csupán néhány vidéki ház és pár mellékút utalt erre. Ez a fajta infrastruktúra azonban teljesen más forgatókönyvet vet fel. A hidraulikai hálózat megléte városi tervezést jelez, ami pedig elegendő népességet feltételez ahhoz, hogy jelentős műszaki beruházást indokoljon. A Kr. u. 2. században Leuven csak egy kis közösség volt egy olyan katonai út közelében feküdt, amely a nagy Via Belgicához, vagyis a Kölnt Boulogne-sur-Mer-rel összekötő tengelyhez kapcsolódott. De a folyóhoz való közelsége, egy olyan ponton, ahol át lehetett gázolni rajta, stratégiai enklávévá tette.

A lelet épsége legalább annyira szokatlan, mint a létezése. A fa, amely régészeti kontextusban általában mulandó anyag, hiszen hajlamos elkorhadni és eltűnni, különösen, ha nedves-száraz ciklusoknak van kitéve. Itt azonban a leuveni altalaj védőpajzsként működött. A csövet egy üledékréteg alá zárták, oxigénmentes környezetbe, amely megállította a rothadási folyamatot.

Ez a típusú konzerválás rendkívül jelentőségteljes volt, hiszen ennek révén számos egyéb tárgy is napvilágra került: kerámiák, csempék és érmék foszlányai. Ez arra utal, hogy a lelőhelyet évszázadokon keresztül lakták és használták, ami tovább árnyalja az egymásra épülő történeti rétegek összetettségét.

A csövet különös óvatossággal szállították át egy erre szakosodott műhelybe, ahol vákuumfagyasztással történő konzerválási eljárásnak vetik alá. Ez egy olyan technika, amely a nedvességet a szerkezet károsítása nélkül távolítja el. Dendrokronológiai elemzést - a fák évgyűrűinek tanulmányozását - is végeznek majd, hogy pontosan meghatározzák a korát, amely a becslések szerint a Kr. u. 1. és 3. század között lehet.

A felfedezés újra felkeltette az érdeklődést Flandria római kori múltja iránt. Leuven városa azt tervezi, hogy a csövet a konzerválási folyamat befejezése után kiállítják, ami új kulturális látványosság lehet. Az ilyen maradványok közvetlen, kézzelfogható bepillantást nyújtanak abba az időbe, amikor a Római Birodalom egészen a mai Észak-Európa határaiig ért, és olyan nyomokat hagyott maga után, amelyek fel-felbukkannak a mélyből.

A leletegyüttes felfedezése nem állította meg a városfejlesztési terveket. A diákszálló építésének projektje továbbra is halad, mint egy élő példa arra, hogy a modern innováció és a kulturális örökség megőrzése hogyan tud egyensúlyban létezni. Minden egyes ásás során lehetőség nyílik arra, hogy a múlt egy újabb titka kerüljön napvilágra.