Az ördög fürdője: Milyen bűnökre sodródtak az istenfélő nők, akik nem tudtak ellenállni a kísértésnek?
Horrorisztikus események történnek Az ördög fürdőjében, de nem horror. A 18. században elég volt mélakóros nőnek lenni, hogy az életünk horrorfilmmé változzon. Kritika Ausztria tavalyi Oscar-nevezettjéről, amely díjat nyert a berlini filmfesztiválon, és streamingen már itthon is elérhető.
Egy különös és sötét hangulatú film világába csöppentünk, ahol a húsba vágóan kegyetlen rendező, akinek művei sokkolják a közönséget, és élettársa, a neves filmkritikus, megbízzák közös gyerekeiket a rendező fiatal unokaöccsére. A fiú feladata, hogy vigyázzon a kicsikre, ám a helyzet hamarosan váratlan fordulatot vesz. A kritikus és a bébiszitter felfedezik, hogy közös szenvedélyük a horrorfilmek iránt nem csupán véletlen, hanem mélyen összeköti őket. Ahogy együtt töltik az időt, a gyerekek szeme előtt megszületik egy merész ötlet: miért ne készíthetnének saját horrorfilmet? A két felnőtt nekilát a tervezésnek, ami nemcsak a kreativitásukat szabadítja fel, hanem váratlan érzéseket is felszínre hoz közöttük. Egyre mélyebbre merülnek a sötét világba, ahol a félelmek és a titkok szövevényes hálójában találják magukat. A gyerekek ártatlan játékai és a felnőttek sötét szándékai keverednek, így a film nemcsak a horror műfaját járja körül, hanem a családi kötelékek és a barátság határait is feszegeti. Az alkotás során mindannyian szembesülnek a saját félelmeikkel, és a kérdés az, hogy mi rejlik valójában a borzongás mögött: a szórakozás, vagy a valóság sötét titkai?
Gondolnánk, hogy ilyen események csupán a fantázia szüleményei, egy olyan mesében, amelyet szívesen titkolnánk a gyermekeink elől. Ám most valóságról van szó, valami igazán filmes anekdotáról. A színhely Bécs, a békés és idilli város, a kétezer-tízes évek hajnalán. Az eredmény pedig három olyan súlyosan elgondolkodtató nagyjátékfilm, amelyeket nehezen merünk horrornak titulálni, hiszen nem található bennük semmi természetfeletti. Veronika Franz – aki filmes újságíróként kezdte, majd író-rendezőként vált ismertté – és Severin Fiala – Ulrich Seidl unokaöccse – közös alkotásaik során a pszichológiai horror határvonalán egyensúlyoznak, ha műfaji keretek között szeretnénk értelmezni őket.
Itt a rém legbelül, a lélek mélyén található, onnan szokott a felszínre kúszni. Intim emberi kapcsolataink hívják elő, főleg az anyák és gyerekek közötti kötelék.
Franz és Fiala első közös filmjét - kellemes hangulatú címe volt: Jó éjt, anyu! - Ausztria Oscar-díjra nevezte, és erre érdemesítette a legutóbbit is, amely korábban Martin Gschlacht precíz és hátborzongató képei révén operatőri díjat nyert a Berlinalén. Az ördög fürdője bizonyos szempontból a legkevésbé titokzatos az alkotópáros eddigi munkái közül. Itt azt kapjuk, amit látunk már az első jelenetben: zord, küzdelmes életet a tizennyolcadik századi Stájerországban, ahol a nők kimondhatatlan bűnöket követnek el. Franz és Fiala történeti forrásokra alapozták a forgatókönyvet Agnesről, aki frissen megy férjhez egy halászhoz a szomszéd faluból, de házassága nem az elképzelései szerint alakul.
Ezen a vidéken az egyház szava mindent irányít, és Agnes életét a hit mély buzgalma mellett az anyósa nyomasztó jelenléte is megkeseríti – a kettő szoros összefonódásban áll egymással. Hiába küzd azzal az érzéssel, hogy talán jobb lenne elengedni az életét, a mennyországba való belépés félelme visszatartja őt ettől a végső lépéstől. Férje, aki a legkevésbé sem érti felesége belső vívódását, gyanakvóan rásüti, hogy belemerült az "ördög fürdőjébe", ami valójában az öngyilkosság gondolatának kísértését jelenti. Az ördög fürdője Agnes elkárhozásának története, melyet a legközelebbi hozzátartozói fásult érdektelenséggel figyelnek, az együttérzés és a vigasztalás legkisebb szikrája nélkül.
Franz és Fiala vizuális ízlése, valamint a feszültségkeltés művészete páratlan. Nyugodtan, megfontoltan építik fel a hangulatot, nem sietnek az eseményekkel.
