Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága megfoszthatja Donald Trumpot a legfontosabb külpolitikai eszközétől.
Donald Trump úgy véli, hogy óriási problémát jelentene, ha bírósági döntés korlátozná politikai tevékenységét. Szakértők szerint egy ilyen lépés jelentős hatással lenne az Egyesült Államok eddigi külpolitikájára, és komoly nehézségeket okozhatna a gazdasági helyzetében is.
Az amerikai legfelsőbb bíróság tárgyal arról a jövő héten, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke túllépett-e, vagyis megsértette-e a szövetségi törvényeket külpolitikájában fegyverként használt importvámokkal - derült ki az AP amerikai hírügynökség vasárnapi összeállításából. A cikk emlékeztet, hogy az amerikai elnök az importvámokat fenyegetésként használta fel a háborúban álló országokkal szemben, hogy tűzszünetet csikarjon ki, illetve nyomásgyakorló eszköz is a kezében, például a drogkereskedelem visszaszorítása ügyében vagy Kína ellen, de használta már saját politikai céljaira, például Brazília vagy legutóbb Kanada esetében.
Egy Donald Trump ellen indított ügy eredményeként a gyors és közvetlen befolyás, amely külpolitikai stratégiájának alapját képezi, jelentős korlátozások alá kerülhet, vagy akár teljes mértékben meg is szűnhet. Az amerikai elnök ezért a közelgő bírósági döntést az Egyesült Államok történetének egyik leglényegesebb eseményének titulálta, és úgy véli, hogy a korlátozás következményei katasztrofálisak lennének. Ennek hatására Trump egy szokatlan lépésre szánta el magát: úgy döntött, hogy személyesen jelen lesz a bírósági tárgyaláson. Az elnöki adminisztráció, különösen az igazságügyi minisztérium, határozottan kiállt a büntetővámok alkalmazása mellett, hangsúlyozva, hogy a bíróságoknak nem lenne joguk beavatkozni az elnök döntéseibe - áll a jelentésben.
A fellebbezési bíróság döntése értelmében Donald Trump új vámjainak jelentős részét törvénytelennek nyilvánították.
2025 elején két alsóbb fokú bíróság és az Egyesült Államok szövetségi körzeti fellebbviteli bíróságának legtöbb bírája is úgy ítélte meg, hogy Donald Trumpnak nem volt felhatalmazása importvámok megállapítására, mert ez a jogkör az amerikai alkotmány szerint a kongresszusé.
Donald Trump a Hszi Csin-pinggel folytatott találkozóját igazi győzelemnek értékelte, és bejelentette, hogy azonnali hatállyal csökkenti a kínai termékekre kivetett amerikai vámokat. Ezzel egy új fejezetet nyitott a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokban. Közben Kanada miniszterelnöke nyilvánosan kifejezte sajnálatát Donald Trump irányába a Reagan-korszakban készült reklámfilm miatt, amely az amerikai importvámok ellen irányult.
A bíróság néhány különvéleményt nyilvánító bírája szerint azonban az amerikai elnök vészhelyzet esetén konkrét korlátozások nélkül szabályozhatja az importot. A bíróságok mindenesetre érvényben hagyták a vámokat, amíg a legfelsőbb bíróság meg nem tárgyalja az ügyet. A végső döntés szakértők szerint az Egyesült Államok jövőbeni külpolitikájára és gazdaságára is jelentős hatással lehet.
Donald Trump 100%-os vámot tervez bevezetni a kínai termékekre, amely a jelenlegi 30%-os vámrátán felül lépne életbe. Ez a lépés jelentős gyógyszerhiányt okozhat az Egyesült Államokban. Trump kereskedelmi főtanácsadója figyelmeztetett, hogy az új importvámok eltörlése az ország gazdasági helyzetének végzetes következményeit vonhatja maga után.





