A szavak határvonalát átlépő Helmeczy
Királyhelmec jeles személyiségek szülővárosa. Itt látta meg a napvilágot Dobos László (1930-2014) Kossuth-díjas író, Palágyi György István (*1939) professzor, radiokémikus, Bogoly János (1951-2011) helytörténész, de jó néhány ismert színművész is, mint Aczél Ilona (1884-1940), Szentpétery Ari (1933-2023), Tóth Tibor (*1966), Tóbiás Szidi (*1967), Kassai Csongor (*1972), Stubendek Katalin (*1972).
A városban látta meg a napvilágot Helmeczy Mihály (1788-1852), aki nem csupán íróként, hanem nyelvújítóként is jelentős hatást gyakorolt a magyar irodalomra. Érdekesség, hogy nevét szülőhelyének emlékére választotta, hiszen korábban Bierbauer néven ismerték. A család neve később, egyfajta magyarosítás révén, Serfőzőre változott. Kazinczy Ferenc, a nyelvújítás jeles képviselője, ajánlotta számára a Helmeczy nevet, amely azóta is megjelenik különböző lexikonokban és a korabeli irodalomról szóló munkákban.
Kis híján a kegyesrend tagja lett, de az örökfogadalom letétele előtt 1809-ben meggondolta magát, és úgy döntött, hogy kilép. Írói tevékenysége mellett lapszerkesztőként és nyelvújítóként is jelentős nyomot hagyott, ezért az utókor tisztelettel emlékezik rá. Sajtó alá rendezte neves kortársai, mint például Dayka Gábor, Báróczi Sándor, Berzsenyi Dániel és Kazinczy Ferenc műveit, sőt, kilenc kötetnyi szépirodalmi fordítást is gondozott. Kazinczy hívének és barátjának számított, akiről úgy tartották, hogy "az ósdiak és Kazinczy iskolájának ellenzői számára hatalmas pöröly és korbács" volt. Kazinczy egy versben is megörökítette azt a három napot, amelyet Helmeczy Törtel melletti birtokán töltött 1815-ben.
Helmeczy Mihály már fiatal korában is mély ellenszenvet érzett a magyar nyelvben megjelenő, különösen latin és német eredetű, idegen kifejezések iránt. Elhatározta, hogy ezeket a szavakat magyar megfelelőikkel helyettesíti, és sok esetben sikerült is elérnie célját. Munkásságának köszönhetően új életre keltek olyan kifejezések, mint a pénztárca, illatszer, körmenet, hallgatag, terem, szellem, járda, szurony és lőpor, amelyek mind hozzájárultak a nyelv gazdagításához.
Bár néha tévedett, az 1832-ben megalapított Jelenkor című, hetente kétszer megjelenő folyóirat (melynek melléklete a Társalkodó) szerkesztőjeként következetesen harcolt az idegen szavak ellen. Ő volt az, aki Széchenyi István magyar nyelvi tudását és írásainak stílusát csiszolgatta. A gróf szívesen fogadta a tanácsait, ám sok vidéki író nem kedvelte Helmeczyt. Az egyikük, hogy elégtételt vegyen, titokban egy cédulát tűzött Helmeczy lakásának ajtajára, amelyen a következő rím állt: "Itt lakik Helmeczy, / Ki a szavakat elmetszi."
A derék nyelvművelő, akit Széchenyi támogatása révén 1830-tól a Magyar Tudós Társaság levelező tagjának tekinthetünk, élete végéig a pénztárnoki feladatokat is ellátta. Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy az Akadémia hivatalos közleményeit nyelvi szempontból kritikával illetse. Vas Gereben (1823-1868) újságíró, aki az 1850-es évek egyik népszerű elbeszélőjének számított, megjegyezte, hogy Helmeczy "temérdek új szót kreált, mindezt anélkül, hogy az Akadémia tagjai igazán tudtak volna magyarul; ugyanis mindig, amikor egy új tagot választottak, a jegyzőkönyvben így fogalmaztak: 'N. N. tudós hazánkfia a m. t. társaság tagjául mai napon elválasztatott'. Jaj! - tért haza Helmeczy, dühösen, és ami a tekintetes és nemzetes címnél is sokkal lejjebb való, azt mondta, hogy így titulálta érdemes kollégáit: Gondolják csak el, urak (a segédszerkesztők), már megint úgy mondták odabenn azok a (...) nem merem kimondani, hogy micsodák, hogy N. N. a m. t. társaság tagjául elválasztatott. Hiszen - folytatta dühösen - a borjúkat szokták elválasztani."
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/33. számában.
