A "nem túlságosan borongós" forgatókönyv.

Kedves Olvasó, tudom, hogy ez talán nem nyeri el a tetszését, de muszáj figyelmeztetnem...

Alex Karpot hallgatom. Ő a Palantir CEO, egy igazi szoftver mogul. Támogatja Trumpot, de... Itt egy érdekes kép róla.

Bayer Zsolt valószínűleg szívesen látná... Karp, aki félig zsidó, félig afro-amerikai, ráadásul egy időszakban Jürgen Habermas tanítványaként is tevékenykedett, Ph.D. disszertációját a Lebenswelt fogalmáról készítette. Ezt a témát tavaly év végén már említettem egy posztban.

Írt most egy könyvet, azt promótálja. Hát pénzre nincs szüksége, többszörös dollármilliárdos. Ő az a tech-bro, akire szívesebben figyel az ember, mint Elonra. Ennek az embernek a világon, de tényleg a világon semmi köze Orbán Viktorhoz. Nem is konzervatív, hanem a Nyugat, a nyugati kultúra, a nyugati életmód, a nyugatias liberális demokrácia mániákus híve, aki szerint a wokerati egy újpogány vallás, ami le akarta bontani a Nyugatot.

A "nem túlságosan pesszimista" forgatókönyv lényege, hogy talán Alex Karp Amerikája kerülhet ki győztesen. Nem úgy, hogy Elon Musk ellenfeleként lépne fel, hanem inkább együttműködve vele, sőt, talán még Donald Trump is besegíthet ebben a különös szövetségben.

Kedves Olvasó, lehet, hogy éppen most próbálsz levegőhöz jutni... de ne aggódj, ez itt csupán egy blogbejegyzés, nem pedig valamiféle végső igazságok gyűjteménye. Alex Karp nem sorolja magát a jobboldaliak közé (bár lehet, hogy te ezt másképp látod), hiszen ő egy technológiai innovációra épülő jövőt álmodik, ahol Amerika a világ vezető hatása. Valamilyen szempontból ő az amerikai centrizmus megtestesítője. Véleménye szerint a szövetségi állam...

A szöveg egyedivé tételéhez javaslom a következő megfogalmazást: "2. Túlságosan ideologikus (igen, hasonlóságot mutat a wokeratival, amely egy nehezen meghatározható ideológiai keretre épül)."

3. Olyan programokhoz ragaszkodik, amelyekről nyilvánvalóvá vált, hogy nem bizonyultak eredményesnek.

Ezt a nézetet nem csupán ő osztja, hanem az amerikai lakosság jelentős hányada, sőt, valószínűleg a többség is hasonlóan vélekedik.

A "nem túl pesszimista" forgatókönyv szerint az ország egy kisebb, normálisabb és okosabb szövetségi állam irányába lépked. E forgatókönyv másik kulcsfontosságú eleme az, amit Prof. Dr. Nigel Farage, a brit politikatudomány elismert szakértője úgy fogalmazott meg: "Ne vedd Trumpot szó szerint." Ez azt jelenti, hogy nem szükséges minden egyes trumpi megnyilvánulásra, hangulatingadozásra vagy az "Art of the Deal" tanácsaira azonnal reagálni, és nem kell hosszú, pánikkeltő cikkeket írni liberális médiumokba. Trump nem fogja odaadni az országot Vlagyimir Putyinnak – sőt, nemcsak Amerikát, hanem Ukrajnát sem. A "nem túl pesszimista" forgatókönyv alapján Ukrajna nem fogja tragédiaként megélni a békét; sőt, viszonylag elviselhetően jön ki a helyzetből. Ennek hátterében az áll, hogy ez az Egyesült Államok érdeke, és Alex Karp számára is kedvező. Úgy vélem, hogy Putyin sem fogja katasztrófaként értékelni a békét – nem véletlen, hogy a forgatókönyv nem "optimista" jelzővel bír.

A "nem kifejezetten pesszimista" forgatókönyvnek vannak bizonyos európai következményei is. Alice Weidel és Joseph Bardella talán "melonizálható" állapotba kerülhetnek. Ez azt jelenti, hogy a putyinista fasiszta tendenciák felé tartó "szuverenisták" esetleg elindulhatnak a radikális konzervatív irányba.

2. A túlságosan ambíciózus zöld célokat jegelik. A kedves Olvasó továbbra se vágjon hozzám semmit. Ez egy szcenárió, nem politikai deklaráció. Nem érdekes, mi az én személyes véleményem, és - ezért mennyire fognak utálni, matematikára vagyok kiképezve, nem általános világmagyarázatra- semmi jelentősége a személyes véleményemnek. Nyilván borzasztóan ellenszenvesnek tartom Trump dilinyós viselkedését és Musk őrjöngéseit.

3. Nemi identitás. A melegek emancipációja már megvalósult, függetlenül attól, hogy Orbán és a hozzá hasonló politikai szereplők mit vélekednek erről. Ez valójában nem egy vitatott téma. Ami a transznemű kérdéseket illeti, nehéz megjósolni, hogy milyen politikai irányzatok fognak dominálni ebben a tekintetben; az Egyesült Államok más politikai és társadalmi környezettel bír, mint Magyarország, ez egyértelmű.

4. Ami viszont problémát jelent... Egy határozottan kapitalizmus-párti, növekedés-orientált irányvonalat fog követni Amerika, és valószínűleg Nyugat-Európa is. (Elnézést a megszólításért, kedves Pogátsa Zoltán, de hangsúlyozom, hogy ez nem az én személyes nézőpontom kifejtése.)

5. A kultúrharcról. Az amerikai felsőoktatásban a DEI (Diversity, Equity, Inclusion) kezdeményezések visszahúzódása figyelhető meg, bár valószínűleg nem tűnnek el teljesen. Ez a helyzet nem éppen kedvező, de talán nem is annyira borongós. Úgy vélem, hogy a társadalomtudományok helyzete romlani fog, és sajnos igazságtalanságok is előfordulhatnak; egyes tehetséges fiatalokat valósággal "kiönthetnek" a fürdővízzel együtt. A nyugati társadalomtudományok bizonyos irányzatai nem idegenkedtek a provokatív megközelítésektől, ami vitathatatlan tény. Az amerikai jobboldal viszont túlzásba viszi ezt a kérdést, ami szintén egy másik megállapítható tény.

Úgy vélem, hogy a nem pesszimista forgatókönyv mögött legfőképpen az húzódik meg, hogy sem Alex Karp, sem pedig a mérsékelt amerikai konzervatívok tízmillióinak ellenállásával nem lehet, és talán nem is kívánnak kormányozni. Nem állítom, hogy ez biztosan bekövetkezik, csupán azt gondolom, hogy valamivel valószínűbb, mint a rendkívül pesszimista alternatívák.

P.S. A kis léptékű, anyagi nehézségekkel küzdő országokkal kapcsolatban egy másik bejegyzésben fogok részletesebben értekezni.