A francia Mirage vadászgépek sem hoznak varázslatos megoldást Ukrajnában.


Az első Mirage vadászrepülőgépek már megérkeztek Ukrajnába - jelentette be Sebastien Lecornu, a francia védelmi miniszter a közösségi médiában.

- közölte. Ezt a hírt az RBC-Ukraine ukrán hírportál is megerősítette.

Ukrajnának sürgősen integrálnia kell a Mirage 2000-5F harci gépeit a meglévő szovjet gyártmányú repülőgépekkel, valamint az érkező amerikai F-16-osokkal. A pilóták számára új taktikák kidolgozása és a légierő valamint a szárazföldi csapatok közötti szorosabb együttműködés kialakítása válik szükségessé - számol be róla a Sputnik. A Mirage 2000 delta szárnykialakítása és nagyobb leszállási sebessége miatt legalább 700 méter hosszú kifutópályákra van szükség, így sok ukrán légibázist át kell alakítani, hogy megfelelően támogathassák az újonnan érkező gépeket.

Volodimir Zelenszkij régóta vágyik arra, hogy modern vadászgépekhez jusson, mivel úgy véli, hogy ezek döntő hatással lehetnek a háború kimenetelére.

Belgium, Dánia, Hollandia és Norvégia elkötelezte magát amellett, hogy több mint 60 F-16-os vadászgépet juttat Ukrajnába. Ahogy arról korábban is hírt adtunk, a tervezett gépek mennyisége viszont viszonylag alacsonynak számít, és egyelőre kérdéses, hogy az ukrán pilóták felkészültek-e ezen harci eszközök üzemeltetésére.

Tavaly ősszel Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter már arról beszélt, hogy országa rendelkezik a partnerek által nyújtott kötelezettségvállalásokkal az F-16-os és a Mirage vadászgépek tekintetében, és emellett tárgyalások folynak a Gripen- és Eurofighter-beszerzésekről. Akkor arról is beszéltek, hogy Ukrajna és Svédország is tárgyalásokat kezdett a Saab JAS-39 Gripen repülőgépek beszerzéséről.

- közölte a RIA Novosztyi.

„Egyedi megközelítést kell alkalmaznunk” – nyilatkozta lapunknak Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.

- tette hozzá a szakértő.

Tálas Péter arról is beszélt, hogy az Ukrajnának szállított Mirage, a francia vadászgépeknek a legöregebb típusa, ilyet használtak például Brazíliában, Egyiptomban, Katarban és Peruban is.

- Tálas Péter összegzésként megfogalmazta.

Korábban Németország is olyan fegyvereket juttatott el Kijevbe, amelyeket már kivontak a hadrendből. A konfliktus kitörése előtt közvetlenül ötezer sisakot ajánlottak fel, ezt követően pedig egészségügyi felszereléseket is biztosítottak. A háború kezdetét követően a német vezetés döntött 1000 páncéltörő fegyver, 500 Stinger föld-levegő rakéta és 2700 Strela légvédelmi rakéta átadásáról.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy a nyugati fegyverszállítmányok gátolják a konfliktus békés rendezését, és közvetlenül belevonják a NATO-tagállamokat az orosz-ukrán háborúba.

Oroszország hangsúlyozta, hogy korai előrejelző és elektronikai hadviselési rendszereit a NATO repülőgépeinek felderítésére és semlegesítésére szabták. Az olyan nagy hatótávolságú rakétarendszerekkel, mint az S-200, S-300, S-400 és S-500 az arzenáljában, Oroszország komoly fenyegetést jelenthet az ukrán égbolton lévő Mirage-okra.

Related posts