A fiatalok helyben maradását is elősegíti a felvételizők napja – képgaléria és videós tartalommal!
Az esemény keretében Hrabovszki György, a Csaba Center igazgatója üdvözölte a megjelenteket. Szavaiból kiderült, hogy a bevásárlóközpont immár 24 éve szolgálja a közönséget, és az eltelt időszak alatt folyamatosan azon munkálkodtak, hogy a Center ne csupán egy kereskedelmi és szórakoztató helyszín legyen, hanem egy olyan kulturális központ is, ahol különböző szervezetek és intézmények bemutatkozhatnak. Hrabovszki kiemelte, hogy a közel negyed évszázad alatt számos programot valósítottak meg, amelyek során a központ aktívan támogatta a helyi kezdeményezéseket. Emellett hangsúlyozta, hogy a Gál Ferenc Egyetemmel való együttműködésük hosszú múltra tekint vissza, hiszen a felvételizők napján számos közös esemény lebonyolítására volt már példa.
Fontos számunkra, hogy a Gál Ferenc Egyetem sikeresen működjön Békéscsabán és a környező vármegyében, hiszen ezzel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy minél több fiatal a városban maradjon. Tapasztalataink szerint sokan, akik a középiskola után Szegedre, Budapestre, Debrecenbe vagy Győrbe mennek továbbtanulni, sajnos nem térnek vissza. Ezért elkötelezettek vagyunk abban, hogy támogassuk a fiatalok itthon tartását és lehetőségeket biztosítsunk számukra.
A felvételizők napja idén is számos fiatal érdeklődését keltette fel.
Dr. Árpási Zoltán, a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának dékánja hangsúlyozta, hogy a felvételizők napja évről évre különleges pillanatot jelent az egyetem életében. Ez az esemény, amelyet már egy évtizede szerveznek meg a középiskolások számára, mindig izgalmas lehetőséget kínál a fiataloknak, hogy betekintést nyerjenek az egyetemi életbe és a jövőbeli tanulmányi lehetőségekbe.
- A célunk egyszerű: szeretnénk bemutatni az itt összegyűlt diákoknak és mindenki másnak, aki erre jár, hogy milyen értéket tud nyújtani a Gál Ferenc Egyetem. A rendezvény azért kiemelkedő, mert az egyetem valamennyi karának, összes képzése megjelenik itt, így az egészség- és szociális tudományi, a gazdasági, a pedagógiai és a teológiai karral is megismerkedhetnek az érdeklődők - ismertette.
Az idei felvételi nap során a résztvevők izgalmas programok mellett szórakoztató játékokkal és értékes nyereményekkel is találkozhattak. A rendezvény keretében bejelentették, hogy a következő évben várhatóan november 25-én kerül megrendezésre a Csaba Centerben.





