A Hunyadi díszbemutatója 73 millió forint közpénzből valósult meg.

Ennyibe került a Müpában tartott vetítés és az azt követő büféasztalos állófogadás.
A Hunyadi-sorozat Müpában tartott díszbemutatójára, tehát a vetítésre és az azt követő büféasztalos állófogadásra összesen 72,9 millió forint külön támogatást folyósított a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága - írja a 444.hu. Az összeget a testület február 14-i ülésének döntési listájában tüntették fel.
A lap felhívta a figyelmet arra, hogy Káel Csaba, aki filmügyi kormánybiztosként tevékenykedik és vezeti a Nemzeti Filmintézetet, egyúttal a MÜPA igazgatói posztját is betölti. Ezen a platformon valószínű, hogy a támogatást nyert Hollósgyűrű-SPC Kft. a jelentős összegű forrást, vagy legalábbis annak jelentős részét felhasználhatta.
A Hunyadi minden idők legköltségesebb magyar sorozata, a (legalább) 16 milliárdos állami támogatáshoz képest szinte aprópénznek tűnik az, amit a díszbemutatóra áldoztak. Akárhogy is, az esemény másnapján a legtöbb szó mégis arról esett, hogy Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró FUCK NER feliratos pólóban jelent meg, el is mondta, hogy miért.
A sorozatról írt kritikánkat itt olvashatják: