Berill, nem véletlenül írtam a sötétet, ugyanis az inkvizíció ideje alatt közel annyi nőt öltek meg boszorkányság vádjával, mint amennyi ember meghalt a második világháború idején.
" Egyetlen 1000-es tudatszinten álló avatár is már tökéletesen ellensúlyozza az egész emberiség teljes negativitását."
Ha a fenti elképzelés a valóságot tükrözi, akkor Buddha vagy Jézus idejében (maradjunk az általunk ismert, 1000-es szinten működőknél) miért nem változott akkorát a világ. Jézus tevékenykedése után szakadt rá Európára a sötét középkor!
Jogos és érdekes a kérdés Judit részéről s gondolom másokat is foglalkoztat.
A skála szerint minden ami 200-as érték alatti az pusztító - harag, félelem fásultság stb, ami pedig fölötte van az építő - elfogadás, pártatlanság, szeretet stb. Ezen kívül az Erőre a logaritmikus növekedés jellemző- szerencsére. Ennek értelmében: Egy 300-as szinten álló egyén ellensúlyoz 90 ezer 200-as alatti szinten álló egyént. Egy 400-as szinten álló egyén ellensúlyoz 400 ezer 200-as alatti szinten álló egyént. Egy 500-as szinten álló egyén ellensúlyoz 750 ezer 200-as alatti szinten álló egyént. Egy 600-as szinten álló egyén ellensúlyoz 10 millió 200-as alatti szinten álló egyént. Egy 700-as szinten álló egyén ellensúlyoz 70 millió 200-as alatti szinten álló egyént. Tizenkét 700-as szinten álló egyén megfelel egy-egy 1000-es szinten lévő avatárnak. Egy 1000-es szinten álló egyén is már tökéletesen ellensúlyozza az egész emberiség teljes negativitását
A világ lakosságának mindössze 15%-a áll a kritikus 200-as tudati szint felett. e 15% együttes energiája mégis elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza a fennmaradó 85% negativitását. Az emberiség egészének tudati szintje hosszú századokon keresztül a veszedelmes 190-es értéken stagnált, majd 1980-as évek közepén hirtelen felugrott a reményt keltő 204-es, majd később a 207-es értékre.
Fontos megjegyezni az, hogy van egy 1000-es avatár az nem azt jelenti, hogy megszünteti a negativitást csak ellensúlyozza, más szavakkal azt jelenti, hogy az emberiség nem pusztítja el magát a negativitása áltál -ez már egy óriási dolog-, hiszen van egy 1000-es ellensúly vagy több kisebb 700-as, 800-as. A negativitás végéhez azért nagyobb ellensúlyra van szükség, de szerencsére jó úton haladunk egyre növekszik a kollektív tudatszint.
A sötét középkor időszakában véleményem szerint hiányzott az a bizonyos megfelelő mértékű ellensúly. Ez azonban a történelem során többször is előfordult így történhettek meg azok a borzalmas dolgok amiket a történelem könyvekből már ismerünk.
A lényeg, hogy átbillent a mérleg nyelve a pozitív tartományban és a Mi dolgunk is az, hogy ez tovább erősödjön!
Végezetül egy idézet az Erő kontra erő könyvből:
" A hozzáértők nem feltűnőek Egyszerűeknek tűnnek Akik tudják ezt, azok ismerik az Abszolút jellegét E jelleg ismerete a lágy Erő A lágy Erő mozgat mindent, de neve nincsen"
Ha a fenti írásom felébresztette a fájdalomtested, akkor itt a nagyszerű alkalom, hogy megfigyelhesd azt működés közben! "A tudatosság, amely én vagyok, önmaga tudatára ébred. Íme a dualitás vége."
Köszönöm Neked is a rokonszenvező és ösztönző szavaidat. Hogy őszinte legyek, tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért írom le mindezt magamról. Eleinte, néhány évvel ezelőtt, magamnak kezdtem lejegyzetelni a fontosabbnak vélt történéseket, hogy esetleg később hasznát vehessem, és talán azért is, hogy írásban jobban tudatosíthatom kínlódásaimat. Az utóbbi és egy maroknyi belső hang viszont arra sarkalt, hogy veletek is megosszam tapasztalataimat. De azért kétségeim is vannak ezzel kapcsolatban: Biztos, hogy jó ez egy ide tévedt, Tolle tanításaival most ismerkedő látogatónak? Nem fog az első mondat elolvasására hátat fordítani az egésznek? Egy ötletet szeretnék Neked, illetve hozzánk hasonló cipőben járóknak és főként Timelessnek javasolni, aki az egésznek az elindítója és technikai megvalósítója. Nem kellene egy picivel zártabb kört kialakítani azoknak, akik tényleg komolyan meg szeretnék valósítani az Istent, a Mostot, a Megnyilvánulatlant? Más témákban már alakultak hasonló körök, online klubok. Ezekbe az érdeklődök meghívásos alapon és/vagy egy bemutatkozó levélke elküldésével, amiről a már bent lévők szavaznak, kerülhetnek be. A tagság további feltétele, hogy időszakosan hozzá kell szólniuk a témához, máskülönben kiesnek. Ezt csak egy javaslat!
Napsüti, nagyon kedves tőled, hogy a szívedhez közel álló írásokat megszeretnéd osztani velünk, velem. Amikor közelebbről kezdtem megismerni Tolle műveit, egy igen erős belső hang hatására elhatároztam, hogy csak akkor veszek elő más szerzők könyveit, amikor az általa megtapasztaltakat én is megtapasztalom a Megnyilvánulatlanba vezető úton. Azaz érzésem, hogy ha egyszer ebben a „kegyelembe” részesülők, akkor talán már nem lesz szükségem másra. Viszont a kedvedért, ha már ilyen kedvesen ajánlottad, bele fogok nézni ezekbe a könyvekbe. Egyet már le is töltöttem, a tapasztalatokat majd leírom.
A hétvégén gyakran eszembe jutott a fórumon zajló párbeszédünk. Gondoltam, hogy nem válaszolok rögtön, hanem egy kevéske időt szánok a feltett kérdések átgondolására, és hagyom leülepedni a zavarossá vált vizet. Reménykedtem abban is, hogy egy apró lángocskát kapok a Megnyilvánulatlanból. A téma megvilágosodása nagyon lassan akarta megmutatni magát, mert helyette inkább kétségek törtek rám. Az egom egyre csak azt diktálta nekem, hogy mutassam meg, mennyire vagyok műveltebb, okosabb; az elmém ellenállása egyszer Timeless máskor Judit állításával szemben aktiválódott. A végén már saját elképzeléseim alakultak ki. Ezeket fel sem sorolom nektek! Az egom átvette az irányítást, és vele együtt a szokásos ellenállási mintáim bukkantak a felszínre: pl. bizonyítási kényszer, nekem van igazam stb.. Magyarul, vagy inkább Tollésan megfogalmazva hátat fordítottam a jelennek, a mostnak. Mit bizonyít mind ez? Csak egyet. Felesleges meddő vitába keverednem, ahol az érv és ellenérv, ok és okozat csak is az intelligencia területén csaphatnak össze, és semmiképp sem terelik az embert a mostba. Vannak olyan emberek, akik örömüket lelik az ismeretek áradatában, pl. tudatossági skála, az emberek sorrendbe rakása pontozással, és ehhez még elméleteket is gyártanak. Más teendőnk nincs, hogy fogadjuk el ezt a formát is. És vannak olyanok is, mint én, akinek ezek a többlet ismeretek nem több, mint információk. Ha tudomásom van róluk vagy nincs, teljesen mindegy a Megnyilvánulatlanba vezető utamon. Akárhogy is van, nem szabad elveszítenünk a Mostot. A kulcs: hűség és kitartás a Most és Megnyilvánulatlan mellett. Megint ezek a jó öreg emberi erények!
Kedves Berill! Én sokáig csak olvastam a hozzászólásokat és biztos vannak mások is így, úgyhogy mindenképpen jó, hogy megosztod velünk az utadon szerzett tapasztalataidat. Úgy gondolom, ha szeretnénk egy ilyen zártkörű fórumot, az csak miattunk kellene. Ha valaki emiatt fordul el, mert megijed, akkor majd jön később, amikor eljön az ideje. Először én is csak "olvasgattam" Tollét, aztán amikor egyre több dolgot találtam igaznak belőle, megkaptam az Új Föld-et. Belenézegettem, letettem. Eltelt pár hónap. Aztán elővettem, olvasgattam, most már újra és újra olvasom azokat a részeket, amik az "elevenembe vágnak".
Szóval felvetésedre: lehetne egy zártkörű fórum, ahol magánjellegű problémákról beszélgetnénk, de az általánosabb jellegű tapasztalatokat le kellene írni, hogy elérhető legyen mindenkinek, aki idetéved (nyilván nem véletlenül),
A Lelkünk Útjai egyrészt nagyon érdekes volt, mint téma, másrészt a halálhoz való hozzáállásomon változtatott. Mostanában megint elővettem és pár dologra rájöttem.
Sziasztok! Kedves Napsüti! Egy kis kedvcsinálóként arra gondoltam, hogy ha nincs ellenedre és van egy kis időd, le tudnád írni azokat a tapasztalataidat A lelkünk útjai c. könyvvel kapcsolatban, amelyek eddig leginkább megfogtak?
Még egy érdekes dolgot tapasztaltam a hétvégén. Néhány évvel ezelőtt láttam a Békés harcos útja című filmet. Akkor is tetszett, de most már azt állíthatom, hogy akár Tolle is írhatta volna a forgatókönyvét. Mindenkinek ajánlom!
Kedves Berill, Amikor először, pár éve megkaptam a könyvet, bevallom, az érdekes téma fogott meg benne. A 3 kötetes könyvben az író hipnózisban "kikérdezi" a pácienseit és az adatok alapján írja le a szellemvilágot, a lélekcsoportokat, a hierarchiát, a lelkek fejlődését, az életek közötti életet, karmákat stb. Nagyon sok mindenről ír. A páciensek történetei összecsengenek és kiegészítik egymást. A különböző szinten álló lelkek fejlődését lehet nyomonkövetni. Mindegyik kötet más szempontból elemzi a témát.
Mindamellett, hogy lenyűgöző olvasni az interjúkat, vagy hipnózis-üléseket, a megható és elgondolkodtató történeteket, az érdekesség mellett tanulságos is volt. Én elgondolkodtam azon, hogy milyen faladataim lehetnek az életben, kik lehetnek a lélektársaim. Az életemben előfordul pár ember, akik valahogy az idő múlása ellenére jelen vannak, még amikor tizenévre "eltűntem" (külföldön), akkor is itt vártak, vagy véletlenül ismét megjelentek az életemben. Az egyik barátom, akivel a megismerkedésünk is meglepő volt, kb 15 év után teljesen véletlenül a születésnapomon, a munkahelyemen találkoztunk össze és azóta is jóban vagyunk. Mindig is voltak "segítőim", akik hol megjelentek, hol eltűntek.
Több életesemény értelmet nyert számomra, megint "felvettem a kapcsolatot" a szellemi vezetőmmel. Mások történetének olvasása segített a saját történetem jobb megértésében.
Köszönöm, hogy ajánlottad a filmet, utána fogok nézni!
Kíváncsi vagyok, milyen gondolataid támadnak, ha beleolvasol a könyvbe (ha úgy hozza kedved). Kérlek, majd oszd meg velünk.
Most milyen az ösvény, amin az utadat járod, puha, füves, vagy gazos és feltöri a lábadat?
Ahogy olvasgatom az egyre szaporodó bejegyzéseket, azon tűnődöm, hogy mire jó ez a fajta párbeszéd a véleményekről, tapasztalatokról és meglátásokról. Korábban már beszélgettünk erről, és néhány dolog el is hangzott ezzel kapcsolatban, mint pl. keresőkkel megosztani és megismertetni Tolle tanításait, magunk között feltárni saját tapasztalatainkat és tanulni a meglátásainkból. De még egy dologra nagyon jó! Meglátni magunkban az alattomos ellenállási mintákat, az egot. Eleinte magam sem vettem észre ezeket, csak nagyon idegesítettek, zavartak, és annyival intéztem el, hogy a mások látják rosszul a dolgokat. Rögtön itt bújik meg az első „mumusom”: könnyebb másokat hibáztatni, könnyebb másik szemében a szálkát meglátni, mint a gerendát a magáméban, illetve a „nekem van igazam” csípőből hozzáállás. Vagyis az ego megnyilvánulásai. Még néhány konkrét példát engedjetek meg! Timeless részletes beszámolója a tudatossági szintekről, vagy ehhez hasonló a Napsüti lelkesedése a Lelkek útja című könyvhöz – én még nem olvastam, csak a tartalomjegyzékét tanulmányozgattam – szintén ellenállásba üköztek nálam. Ezek túl sok információt hordoznak, amit nem tudtam feldolgozni, és teljesen szembeálltak a múltamban megtapasztalttal. Azzal, hogy a rengeteg tanulás az iskolákban, képzéseken, az információáradat a TV-ben, a rádióban nem tanítottak meg legfontosabbra, a Létezésre. Információ kontra egyszerűségből előbujt a második mumusom a bizonyítási kényszerem, hogy csak is nekem van igazam. Az én tapasztalatom a jobb, mint a tiéd. Hozzá tenném, hogy nem ilyen élesen és tisztán érzem ezeket, ahogy szavak éles „képként” kirajzolódnak az elmében, hanem mint egy rosszul exponált fénykép, amelyen csak elmosódott alakok, formák látszanak, egy nagy ködös valamiként. A jelenlét ködbe burkolódzott. A Judit bejegyzéseivel többször szembekerültem, ilyen az utolsó chatboxos bejegyzése is: „Ági, lehet úgy is jelen lenni, hogy közben gondolkodik az ember.” Erre rögtön reagáltam magamban. A Tolle tanításaiból, hogy a gondolkodás a nagy része felesleges, és kizökkent a mostból, és tedd barátoddá a csendet, illetve a Megnyilvánulatlan legmélyebb megélése közben tapasztalható gondolatmentesség, legfeljebb a távolban érzékelhető valamiféle gondolat és érzelem áramlás, de ezek semmiféle zavaró hatást nem váltanak ki, szembe kerültek Judit állításával. Gondolat kontra gondolatmentességből a harmadik „mumusom” is előkerült: a teljesítmény kényszerem. Ha valamit csinálok, akkor legyek benne minél sikeresebb. Nem az út, hanem a cél lett a fontosabb. Remélem megtettem az első lépést azzal, hogy az egomnak az e fajta megjelenéseit tudatosítottam, és egy kis bölcsességgel, kitartással, figyelő tudatossággal és 3E-vel már biztosabban járhatom most azt a bizonyos keskeny ősvényt, és nem majd……
A békés harcos című filmből eszembe jut egy idevágó nagyon érdekes meglátás: A bölcs ember nem csak tud, hanem amit tud azt alkalmazza is. Aki nem ismeri a filmet, ne ijedjen meg a címétől. Nem egy kínai kungfus vagy karatés film, mert én azt hittem, és ezért sokáig meg sem néztem.
Timeless részletesen leírta a honlapon a Megnyilvánulatlanba vezető kapukat, amiket Tolle a régebbi műveiben is ajánlott. Csak egy kis emlékeztetőnek szánom ezek rövid felsorolását:
- Figyeld a tudatodat, és érzéseidet és tedd ezt a szokásoddá! Ez a figyelő tudatosság. Nálam talán ez vált be a legjobban. Ebben a körben említi a két nagy mumus megfigyelését. Egyrészt a fájdalomtestet: Tudatosítsd! Fogadd el! Ne gondolkozz rajta! Ne azonosítsd magad vele! Maradj megfigyelő! És a megfigyelőt is tudatosítsd! Másrészt, amikor a megfigyelés is ellenállásba ütközik: Figyeld meg a fájdalomtesthez való ragaszkodásodat és a azt a kényszerítő erőt, amely gondolkozásra, beszédre indítana!
- Közvetlenül irányítsd a figyelmedet a mostra! Használd ki az összes érzékszervedet!
- Érezd a belső test energiamezőjét!
- Figyelj a légzésedre!
- 3E: elfogadás, elengedés, elégedettség.
Ajánlani tudom nektek még a testgyakorlást, és ezek közül is a jogát vagy a chi kung-ot. Mostanában látom, hogy Tolle honlapján is előkerült a jóga. Én a jogát szeretem jobban, és ebből is elsősorban az ászanákat és a légzést gyakorlom. Az izmok nyújtásával, az egyensúly gyakorlásával hihetetlen könnyen rá tudja irányítani a figyelmemet a keletkező kellemes érzésekre, és ez által a mostra. Az elméletről egy link: - LINK - Az ászanákról egy másik link: - LINK -
A tudatosság könnyebben tud kibontakozni a természetben, hobbikban, meditációban, jógában stb., persze néha még ezekbe is beszivároghatnak az ego különböző mintái. Napokban rá kellett döbbennem, hogy a tudatosságom fenntartása az élet több területén ismétlődően ugyanazokba az akadályba ütközik, és nap, mint nap „elvérzek”. Ilyen területek különösen az emberi kapcsolattartás. Hihetetlen, hogy mennyi szerepet tudok felvenni, attól függően, hogy a félelmem-vágyaim milyen keverékét tudom társítani az adott személyhez, akivel a sors éppen összehozott. Nagyon kevés az olyan ember, akivel szemben nem játszok valamilyen szerepet. Talán ilyen, a gyerekeim. Sokszor mondják is rám, amikor a gyerekekkel játszom, hogy olyan vagyok, mint egy gyerek. De ebben a megjegyzésben, inkább ítélkezést szoktam kiérezni, mint sem valami pozitív dolgot. A gyerekekben még ott van valamiféle ártatlanság a Megnyilvánulatlanból, amely még a legegosabb teremtményt is elvarázsolhatja. Megemlíteném ennek az ellenkezőjét is, amikor a gyerek az örökölt és a szerzett éledező fájdalomtestétől kiborítóak tudnak lenni. A szülő nem is csodálkozhat ezen, hiszem legjobb esélye van arra, hogy a saját gyerkőcébe hasonló fájdalomtestbe ütközik, mint ami benne van. Ilyenkor kell leginkább a tudatosság magaslatain lenni, máskülönben a saját fájdalomteste is hatványozottan ébredni fog. Tolle számomra találóbb meglátásait idézem:
Végső soron persze, nem is létezik „másik", s így valójában mindig önmagaddal találkozol.
Az ítélkezéssel való felhagyás nem jelenti, hogy nem látnád, mit tesz. Csupán azt jelenti, hogy fölismered: viselkedése a kondicionáltság egy formája, s azt akként látod és akként fogadod.
Ha az ő múltja a te múltad lenne, az ő fájdalma a te fájdalmad, s az ő tudatossági szintje a te tudatossági szinted, akkor pontosan úgy gondolkoznál és cselekednél, mint ő. Ennek felismerése szüli meg a megbocsátást, az együttérzést, a lelki békét.
A legtöbb emberi interakció a szavak cseréjére korlátozódik - a gondolat birodalmára. Létfontosságú némi csendet vinni a kapcsolataidba, különösen a szorosabb kapcsolataidba.
Az emberi interakció lehet pokol. Ám nagyszerű spirituális gyakorlat is.
Ezt a fajta spirituális gyakorlatot, akár „önmegismerési” játéknak is felfogható. Ha valakivel találkozom bárhol az utam során, az éber nyugalommal figyelem a gondolatait, érzéseit, gesztikulálásait, tehát mindent, még a saját reagálásaimat is. A kapcsolattartásaimnak két csatatere van, ahol legtöbbször „elvérzek”. Az egyik, amikor rögtön előítélettel érzek irányába. Az előítéleteimben vágyaim-félelmeim különös keverékét alakítom ki magamba. A másik, amikor a másik személy olyan erős reagálást vált ki, hogy a figyelő tudatosságomat is magával sodorja. A reagálásaim olyan gyorsan válthatják egymást, hogy alig ébredtem tudatára az egyiknek, jön a másik. Hopp itt van az egyik fájdalomtestem! Mondjuk, ha valaki ítéletet mond felettem, és reagált rá a hiúságom, rögtön helyébe lép a másik fájdalomtestem. Mondjuk, ha valaki okosabb akar lenni, mint én, és marha jó tanácsokkal ellát, és erre is reagál a beképzeltségem, és így tovább. Nem győzőm kapkodni a fejem. Jé, még ez is és az is ki tud hozni a sodromból! Sokszor előfordul, hogy egy-egy reagálásom abszurditása mosolyra késztet, amit humorban, viccben oldok fel. Az utóbbi még talán a legjobb módszere annak, ha hangot szeretnék adni a belső reagálásomnak, a belső feszültségemnek, főként ha a másik is vevő rá. Vigyázni kell, hogy a humor nehogy célt tévesszen, mert akár „csípősebb” is lehet.
Tollét idézve a kapcsolattartás kulcsa: a figyelem, az éber nyugalom.
A napi, heti vagy havi ösvény a Megnyilvánulatlanba
