Óh, barátom, Szomorúság a megértés virága, Melyből az öröm gyümölcs fakad.
Szívednek teljességéből Hívd hát a bánatot, És bőséges lesz az öröm, Mely nyomában fakad
Szomorúságból született az örök szeretet, Szomorúság bontja ki az Élet szövevényét, Szomorúság adja a magány erejét, Szomorúság nyitja meg szíved zárt ajtaját, Szomorúság hódítja meg az örökkévalóság tereit.
Szívednek teljességéből Hívd hát a bánatot. Miként nagy eső után a folyó megárad S futó vizeknek csobogásában A kavicsok újra felujjonganak, Akképen töltsék ki az út mentén szerzett tapasztalatok Az űrt, mely félelmet teremt.
Szellők szárnyán érkezik az illat, Tekintély bástyái mögött, Hol kényelem, romlás tenyészik, Ne keress oltalmat. Jöjj el, óh jöjj onnan. Hogy messze juthass, Közel kell kezdened. Magasra hághass, Alant kell kezdened.
A bánat hangja: a beteljesülésnek hívó szózata, És a gyönyörűség benne Az Élet teljessége.
J. Krishnamurti
"Megtartani a jelen pillanatot a maga teljességében, anélkül hogy bármi többet várnék el tőle"
"Fedezd fel, mi az, amire minden más rávetül, és akkor a tiszta JELENLÉT-ként fogsz megmaradni"
Ha sétára indulunk, látjuk a természet pompáját, a zöld mezõ és kék ég rendkívüli szépségét, halljuk a gyermekek kacagását, mindezek ellenére bennünk van a bánat is.
Mit értünk bánaton?
A bánat nem más, mint bizonytalanság, szomorúság, a teljes magányosság érzése.
Létezik tudatos és öntudatlan bánat, valamint minden alapot és kiváltó okot nélkülözõ bánat is.
Figyeljünk saját elménkre, vizsgáljuk meg, hogyan magyarázzuk bánatunkat, hogyan veszünk el a munkában, az ideák világában, az Istenhithez való ragaszkodásban vagy pedig egy elkövetkezõ életben reménykedve.
Kell találnunk valamilyen megoldást, eszközt, módszert, amely megszabadít az élet terheitõl, hogy ne bukkanhasson ránk a bánat.
A bánat vége azzal kezdõdik, hogy lelki önvizsgálatot kell tartani, és minden pillanatban tökéletesen tudatában kell lenni az összes pszichológiai tényezõnek.
Csak akkor lehetséges megszabadulni a bánattól, ha képesek vagyunk az átfogó megértésre.
Amikor minden bánat véget ér, következhet egy másik utazás, amelynek nincs kezdete és vége.
A vágy élet, Az élet szabadsága pedig Szabadság a vágytól. A szeretet élet, Az élet boldogsága pedig A szeretet megronthatatlansága. A gondolat élet, Élettel való egyesülése pedig A határtalan elmék dicsősége.
Az élet örökkévalóságával Elválaszthat
atlanul, megronthatatlanul És mérhetetlenül állok egyesülésben Én: Az én halhatatlanságom az én Imádottam, A minden életek Imádottja.
J. Krishnamurti
"Megtartani a jelen pillanatot a maga teljességében, anélkül hogy bármi többet várnék el tőle"
"Fedezd fel, mi az, amire minden más rávetül, és akkor a tiszta JELENLÉT-ként fogsz megmaradni"
Valaki vagyok. Van élettörténetem, vannak érzéseim, gondolataim, tetteim, én vagyok.
Formák vesznek körül. a formák tánca körül ölel és magával ragad.
Lassan rájövök, hogy egyik forma sem tartós, lassan szétporladnak, eltűnnek. Egyedül vagyok. Keresem őt, aki nagyobb nálam, megment és célt ad.
Sokan jönnek hozzám, sok utat kínálnak, mely hozzá vezet. Örömmel járom egyiket a másik után, de még mindig egyedül vagyok, a magányon kívül mást nem találok.
A formák közben járják körülöttem szirén táncukat, mindent ígérnek, újra magukkal csábítanak és végül itt álok üres kézzel.
Érzem tudattalanul, hogy mindez csak álom, hiábavalóság.
Érzem, lassan jön a halál, a legnagyobb ébresztő. Érzem, hogy lefoszlik rólam a hús terhe, a vágyak tengere, a gondolkodás állandó mókuskereke.
Ami marad, az vagyok Én, a formamentes Tudat.
Felébredtem!
Mivel ez a felébredés nem a formában történt, ezért érzem, hogy a formák tánca újra magával ragad.
Vár rám egy újabb álom.
Az Ego álma "Megtartani a jelen pillanatot a maga teljességében, anélkül hogy bármi többet várnék el tőle"
"Fedezd fel, mi az, amire minden más rávetül, és akkor a tiszta JELENLÉT-ként fogsz megmaradni"
Létezik-e egyáltalán - az órától eltekintve - idő?
Az oknak következménye van, a következmény viszont okká válik; nem választhatók el egymástól, ugyanarról a mozgásról van szó. Ezt a mozgást nevezzük időnek, és ezzel a mozgással a szemünkben és a szívünkben látunk mindent. Az idő szemével látunk, és a jelent a múlt szemszögéből értelmezzük; az értelmezés találkozik a holnappal. Ez az idő láncolata.
A gondolkodás, amely foglya ennek a folyamatnak, azt kérdezi: Mi az idő? Maga a kérdésfeltevés is az idő folyamatának része. Ezért a kérdésfeltevésnek nincs értelme, mert a gondolkodás maga idő. A tegnap teremtette meg a gondolkodást, és ezért a gondolkodás osztja fel a teret tegnapra, mára és holnapra. Vagy azt mondja: csak a jelen létezik - elfeledkezve arról, hogy maga a jelen is a tegnap folyománya.
Létezik-e valójában holnap?
Természetesen igen, ha el kell érnünk a vonatot; de belülről létezik-e a kínok és örömök vagy az eredmények holnapja? Az idő csak akkor áll meg, amikor a gondolkodás megáll.
A megállás pillanata a most.
Ez a most nem eszme, hanem valóságos tény, de csak akkor, amikor a gondolat egész folyamata véget ér. A most érzése egészen más, mint a szó, ami időbeli. Ne sétáljunk be tehát az olyan szavak csapdájába, mint tegnap, ma és holnap. A most csakis a szabadságban értelmezhető, és a szabadság nem a gondolkodás gyakorlása.
Ami a tegnap nélkül van, az a most.
A most a tegnap csendje.
A szabadság, nem a börtönön belül van, bármennyire kényelmes és díszes is az. Ha valaki párbeszédet folytat a szabadsággal, az semmiképpen nem történhet az emlék, tudás és tapasztalat határai között. A szabadság azt követeli meg, hogy ledöntsük a börtön falát, bár talán még élvezzük is a korlátozott rendetlenséget, a korlátozott rabságot, a robotolást e korlátokon belül.
A szabadság nem viszonylagos; szabadság vagy van, vagy nincs. Ha nincs, akkor el kell fogadnunk a szűkös, korlátozott életet, konfliktusait, bánatait és fájdalmait - legfeljebb itt-ott változtatgathatunk rajta egy kicsit.
A képzelet bármely formája elpusztítja az igazságot. A szabadság a gondolaton túl van; a szabadság olyan végtelen teret jelent, amelyet nem a megfigyelő teremtett. A szabadságra való rátalálás a meditáció.
Nincs tér csend nélkül, és a csend nem hozható létre az idő mint gondolat révén. Az idő sohasem vezet szabadsághoz; rend csak akkor lehetséges, ha a szívet nem fedik el a szavak.
J. Krishnamurti
"Megtartani a jelen pillanatot a maga teljességében, anélkül hogy bármi többet várnék el tőle"
"Fedezd fel, mi az, amire minden más rávetül, és akkor a tiszta JELENLÉT-ként fogsz megmaradni"
Ha már nincs szükségünk az időre ahhoz,hogy átalakitsuk azt,ami van,mert felismertük e folyamat téves mivoltát,akkor felismerjük a valóságot,és mivel szándékunkban van azt megérteni,elménk magától elcsitul - és ebben az éber,mégis passziv állapotban bekövetkezik a megértés.
Amig elménk konfliktusok közepette létezik,amig másokat hibáztat,amig ellenáll a valóságnak,és itélkezik,nem létezhet számunkra megértés: ha meg akarunk érteni valakit,nyilvánvalóan nem alkothatunk itéletet az illetőről.Az átalakulást pedig ez a csendes és nyugodt elme idézi elő.
Ha az elme már nem áll ellen a valóságnak,ha nem akarja eltagadni és megitélni azt,hanem egyszerűen passziv módon tudatában van annak,ami van,akkor ebben a passziv állapotban valóban elkezdünk foglalkozni az adott kérdéssel,ez pedig elvezet az átalakuláshoz.
J.Krishnamurti
Igaz, milyen ismerősek ezek a szavak?
Csak egyetlen forrás létezik!!
"Megtartani a jelen pillanatot a maga teljességében, anélkül hogy bármi többet várnék el tőle"
"Fedezd fel, mi az, amire minden más rávetül, és akkor a tiszta JELENLÉT-ként fogsz megmaradni"
Több a Holdra mutató ujj, de a Hold ugyanaz marad. Évezredes gond, hogy az emberek az ujjakat nézik és az ujjakat imádják, miközben nem hajlandóak a Holdra nézni. Persze megvan ennek is az oka. Aki meglátja a Holdat, a Forrást, elveszíti a különálló egyénisége képzetét. Ettől mindenki fél.
Az Élet egy
