Amit most leírok, az 4- napja történt velem, mikor átmentem a közértbe ami kb 500-m-re van tőlünk. Szóval kiléptem a 10-emeletes ház kapuján azt vettem először észre, hogy nem érzem a karjaimat majd utánna a lábimat, és utánna az egész testem, de még is haladok, és egyszer csak nagy csöndben találom magam, és fehérség vesz körül, és valami oriási békeség öntött el. A testem meg csak halad, olyan érzés volt mintha nem én irányítanám a testem de mégis ott vagyok, látok de mégsem látok semmit, hallok de mégsem hallok semmit, lépkedem de olyan mintha lebegnék. Aztán eszembe jutottak Jézus szavai az örök jelenről, és a belső csendről, és ráeszméltem, hogy valószínű ott vagyok. Ekkor hirtelen mindez megszünt és a közért bejáratához értem, és az benne a legszebb, hgy mindez pár másodpercnek tűnt, és olyan boldogság öntött el amilyet még soha nem tapasztaltam. Olyan mosoly volt az arcomon, amely utoljára talán gyermek koromban volt, az emberek közben úgy néztek rám mintha egy őrültet láttak volna, de ez valahogy lénygtelennek tűnt, hogy ki mit gondolt épp akkor rólam. Teljesen lepergett minden szúrós megvető tekintet ami akkor felém irányult, mert csak a boldogságot éreztem amit leírni nem tudok szavakkal. Csak azért írtam le ami velem történt, hogy valakinek köztetek volt-e már ilyen élménye ami csak így spontán rátört mmindenféle meditáció nélkül? Mindenesetre csodálatos volt, remélem lessz még ilyenben részem.:)
Üdv: Alex
Ez klassz. Nálam volt már hasonló, de "fehérség" helyett minden olyan valószerűtlen volt. Lebegtem és kiterjedtséget éreztem (nem volt a test a határom). Ez a meditatív állapot valójában, a jelenlét állapota.
Regisztrált tag #1053 Regisztrált: 2012 febr 15 sze, 03:10 Lakóhely: Budapest Üzenetek: 107
Szia Valaki!
Igen én is valami testenkívüliséget éreztem, csak az döbbentett meg, hogy ezt mindenféle meditáció nélkül értem el. Ez valahogy nagyon csodáltos érzéssel tölttött el! Csak kár, hogy rövid volt. De úgy vagyok vele, hogy akisgyerek sem 1-nap alatt tanul meg járni.
Üdv:Alex A lelked nem a tiéd, azt kaptad és visszaadod, hogy újra értelmet nyerjen az egészben, az Úrban.
Igen én is valami testenkívüliséget éreztem, csak az döbbentett meg, hogy ezt mindenféle meditáció nélkül értem el. Ez valahogy nagyon csodáltos érzéssel tölttött el! Csak kár, hogy rövid volt. De úgy vagyok vele, hogy akisgyerek sem 1-nap alatt tanul meg járni.
Üdv:Alex
Jók ezek a spontán dolgok. Meditálni lehet bármikor, nem kell hozzá leülni feltétlen. Lehet állva, ülve, fekve, sétálva vagy tevékenység közben. Ami a lényeg, a figyelem. "Csak kár, hogy rövid volt." Mert bekúszott egy gondolat.
Regisztrált tag #1053 Regisztrált: 2012 febr 15 sze, 03:10 Lakóhely: Budapest Üzenetek: 107
Jók ezek a spontán dolgok. Meditálni lehet bármikor, nem kell hozzá leülni feltétlen. Lehet állva, ülve, fekve, sétálva vagy tevékenység közben. Ami a lényeg, a figyelem. "Csak kár, hogy rövid volt." Mert bekúszott egy gondolat.
Igen ezek a fránya gondolatok, még ha jóra gondol is az ember, rögtön megtörik a jelen szentségét. És megint a testben taálja magát az emmber. De nem adom föl gyakorolni fogom! A lelked nem a tiéd, azt kaptad és visszaadod, hogy újra értelmet nyerjen az egészben, az Úrban.
Regisztrált tag #1053 Regisztrált: 2012 febr 15 sze, 03:10 Lakóhely: Budapest Üzenetek: 107
Szia Valaki!
Megnéztem a linket, és az a helyzet, hogy én írtam már a fórumon valahol, hogy átéltem már hasonló dolgokat mint ez az idegsebész. Csak azt nem értem, hogy ehhez idegsebésznek kell lenni, hogy odafigyeljenek az emberre amit mond? Mert ő ebben az anyagi világban az okosember? Ne értsd félre nem szemrehányásként mondom, csak az én számomra minden ember egyenlő. Mert megint Jézus szavai jutottak eszembe mikor megkérdezte az eggyik tanítványát, hogy mit lát ha rá néz? Nem tudott válaszolni. Erre Jézus azt mondta, ha belenézel embertársad szemébe mindig a szeretett-et látod Isten gyermekét, ha oly mélyen is van, az emberi elme paradoxon világába elsüjjedve, ezért mondom néktek szeresd embertársaidat mint te önnmagadat. Mert szeretetből teremtettek erre a földre, ti vagytok Isten szeretetének megelevenedett formái.
Persze ezt akkoriban sokan nem értették, de az a baj,hogy még sokan ma sem.
Üdv:Alex A lelked nem a tiéd, azt kaptad és visszaadod, hogy újra értelmet nyerjen az egészben, az Úrban.
Megnéztem a linket, és az a helyzet, hogy én írtam már a fórumon valahol, hogy átéltem már hasonló dolgokat mint ez az idegsebész. Csak azt nem értem, hogy ehhez idegsebésznek kell lenni, hogy odafigyeljenek az emberre amit mond? Mert ő ebben az anyagi világban az okosember? Ne értsd félre nem szemrehányásként mondom, csak az én számomra minden ember egyenlő. Mert megint Jézus szavai jutottak eszembe mikor megkérdezte az eggyik tanítványát, hogy mit lát ha rá néz? Nem tudott válaszolni. Erre Jézus azt mondta, ha belenézel embertársad szemébe mindig a szeretett-et látod Isten gyermekét, ha oly mélyen is van, az emberi elme paradoxon világába elsüjjedve, ezért mondom néktek szeresd embertársaidat mint te önnmagadat. Mert szeretetből teremtettek erre a földre, ti vagytok Isten szeretetének megelevenedett formái.
Persze ezt akkoriban sokan nem értették, de az a baj,hogy még sokan ma sem.
Üdv:Alex
Szia! Egyrészt igazad van, másrészt.. Őszinte leszek. Mivel én még nem tapasztaltam hasonlót, és pár hónappal ezelőttig még csak nem is hallottam ilyenről, fogalmam se volt hogy viszonyuljak ezekhez a dolgokhoz. És most sincs. Azon töprengtem el az előbb, hogy ha elhiszem, vagy sem, mit fog számítani, ettől éberebbé válok, vagy sem? Meg fogok tapasztalni hasonlót, vagy sem? Most lehet megint elfogult voltam? Lehet. De ennyit tudok most mondani jelen állapotomban.
Regisztrált tag #1053 Regisztrált: 2012 febr 15 sze, 03:10 Lakóhely: Budapest Üzenetek: 107
Ssziasztok!
Szeretném leírni nektek egy hatalmas fájdalomtest támadás kivédését ami kb.-1-hónapja történt velem.
Szóval az anyósomhoz mentem föl, valami ruhát kellet elhoznom amit megvart a feleségemnek. Minden szokás szerint történt, leültem kávézgatni, sütit enni a fiával (sógorommal) a konyhában beszélgetni. Közben az anyós mosott, majd föltett egy olyan kérdést amit már tsiztáztunk kb-1-hónapja, amit rendeztünk is. És én ezt szépen el is mondtam neki, erre ő valami alpári módon el kezdett velem kiabállni valami oly módon amit sem én, sem a sógorom nem tapasztalt. Próbáltam én is és a sógorom is csitítgatni, de csak rosszabb lett. Olyannyire kiabált, hogy már remegett minden porcikálya, én pedig éreztem, hogy perzsel minden szava. Éreztem magamban, hogy a fájdalomtestem kezd fölébredni, de ahogy Tolle tanította elfogadtam hogy ott van, és egyszerűen pozitív energia lett belőle amely elöntött, és mosoly formályában kiült az arcomra. Mondanom se kell ettől az anyósom teljesen kifordult magából, fröcsögött a nyála, a szemei az erőlködéstől vérben forogtak, és már olyan dolgokról kiabált ami ezelőtt 10-éve történtek. A sógorom teljes félelemben ült a székében, és értetlenül nézett rám, ilyen kérdéssel a szemében, hogy megőrült az édesanyám? Ekkor döbbentem rá, hogy egy fájdalomtesttámadás kellős közepén vagyok,és valamit tennem kell. Fölálltam és ezt mondtam az anyósomnak miközben a vállára tettem a két kezem teljesen ösztönösen, ne haragudjon x;-y;-néni de nem vagyok hajlandó táplállni a fájdalomtestét, fejezze be ezt a csúnya kiabálást mert itt nincs hozzá partnere, aki ezt folytatná vele. Amikor ez elhangzott, csönd lett, és olyan arckifejezés ült ki az anyósomra mint aki most tér magához, és ha nem fogom összeesik, olyan szinten, hogy le kellett fektetni annyira kimerült, és a legszebb az egészben, hogy nem nagyon emlékezett, hogy tulajdonképpen mi is történt. Erre a sógorom kezdte neki fölsorolni, hogy miket is mondott, amit persze nem akart elhinni, hogy ő ilyeneket vágott a fejemhez. Ennyit mondtam, nyugodjon meg csak a ruhákért jöttem készítse össze és már el is mentem. És mintha nem történt volna semmi, összeszedte a ruhákat, elköszöntünk, és én hazamentem. Hazafelé menet elgondolkodtam, ha én most nem ismerem Tolle tanításait, meg Jézusét, ebből az egészből egy évekig hozzánem szólok és nem találkozom című harag és gyűlölet lett volna, amit csak fájdalom és csalódottság követett volna. De hála Tollénak és Jézusnak nem így történt.
És ismét eszembe jutnak Jézus szavai:
"Mindig arra kértelek benneteket, hogy bocsássatok meg, ne áldozatokat hozzatok! A megbocsátás, a kegyelem, az egó nagy áldaozathozatala! Amikor már nem vágysz többé a bosszúra, az önigazolásra, amikor az igazsággal nem játszol többé, amikor el tudod fogadni, hogy nem a te hatalmadban áll magadat igazzá, másokat rosszá minősíteni, ha már nem akarsz másokkal szembeszállni csak azért, hogy te kerekedj felül, akkor megérted, mi a kegyelem. Az egó nem élheti túl a kegyelem hatalmát."
Csak ennyit sszerettem volna.
Üdv: Alex
[ Módosítva 2012 dec 29 szo, 01:51 ] A lelked nem a tiéd, azt kaptad és visszaadod, hogy újra értelmet nyerjen az egészben, az Úrban.
Miért kellene...? - reggeli szösszenet Mintha valami bennünk egyszerre nyomná a gázt és a féket is, és így életünk autója egy helyben vergődik. Ugyanaz blokkol, ami hajt a teljesebb élet felé. Állj meg! Hagyd abba a vágy-ámokfutást! Nem kell sehova sem eljutnod, hogy ráeszmélj: az élet csodálatos, és minden rendben van, Itt és Most. „De egyáltalán nincs rendben minden!!!” – na ez a hangja annak, ami téged ural. A neve: ego. A napjai meg vannak számlálva, mert legkésőbb halálod pillanatában szertefoszlik. DE MIÉRT IS KELLENE VÁRNOD ADDIG? "Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek." Jn 14,20
Belső utazás és egyéb tapasztalatok
