Ha a környezetünk nem erősíti meg azt, hogy különlegesek vagyunk, és gyermekkorunkban sokat hallottuk azt a felnőttektől, hogy "Ezt sem lehet rád bizni!", "Nem ért ez a gyermek semmihez, olyan kétbalkezes!" Semmit sem tudsz rendesen megcsinálni", akkor az ego azt suttogja a fülünkbe, hogy "Átlagos vagy, sőt rosszabb az átlagtól" esetleg "Nem érsz semmit!".
Ez az egójáték szintén az egó megerősítésére szolgál, csak itt a panaszkodás egóerősítő stratégiája kerül előtérbe.
A panaszkodás, mások és a körülmények vagy saját magunk hibáztatása negatív gondolatokat termel, amely felébreszti és erősíti a fájdalomtestet. Bűntudatot okoz, vagy haragot ébreszt benned a másik ember iránt, ami szintén erősíti az egót.
Ha szem előtt tudod tartani, hogy senki sem átlagos, olyan, hogy átlagember nem létezik. Azt, hogy ez a kijelentés nem igaz, mert te is ismersz legalább 10 nagyon is átlagos személyt, csak az egód sugallja.
Valójában mindenki különleges és mindenkihez ilyen attitűddel kell közeledned.
Ez rombolja le az egónak ezt a játékát is!
"Megtartani a jelen pillanatot a maga teljességében, anélkül hogy bármi többet várnék el tőle"
"Fedezd fel, mi az, amire minden más rávetül, és akkor a tiszta JELENLÉT-ként fogsz megmaradni"
Gyermekkorunktól kezdve él bennünk a késztetés, hogy másokat utánozzunk. A társadalomba való beilleszkedés legalapvetőbb módszerét már kisgyermekkorunktól kezdve alkalmazzuk, ez pedig az utánzásos tanulás. Így tanulunk meg beszélni, a tárgyak használatát stb.
Később a felnőttek már tudatosan írányítanak bennünket: "Légy olyan, mint az apád, a testvéred, a szomszéd kisfiú, az osztálytársad stb." Akkor már tudatosan próbálunk meg utánozni másokat.
Még később ez a folyamat belsővé válik, már a saját elménk által alkotott ideálképeknek akarunk megfelelni, azok elérésére törekedve utánozzuk a példaképeinket.
Így aztán másolatok leszünk, akik folyton a jövőben elérendő ideálra merednek, vagy a múlt hibáin keseregnek, amelyek nem tették lehetővé, hogy megvalósítsák ezeket az ideálokat, miközben a jelen pillanatot észre sem veszük. És épp ezért játsza ezt a játékot az egó velünk.
Ha a mostban, a jelenben élünk, akkor elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk és nem törekszünk arra, hogy másolatok, valaki más legyünk.
Csakis így tudjuk leállítani ezt az egójátékot!
[ Módosítva 2011 szept 11 v, 04:32 ] "Megtartani a jelen pillanatot a maga teljességében, anélkül hogy bármi többet várnék el tőle"
"Fedezd fel, mi az, amire minden más rávetül, és akkor a tiszta JELENLÉT-ként fogsz megmaradni"
Az ego azonosulás útján alakul ki, tehát azonosulunk a gondolatainkkal, érzéseinkkel, a testünkkel stb. Ezek vagyunk mi, ez az ego, ez az elme.
Az elmét, így az egót is (azt hogy mivel azonosulunk) az adott társadalom alakítja ki, amelybe volt szerencsénk beleszületni. Így teljesen más alapú elmék és egók alakulnak ki az évek során a Föld különböző területein. A tudat ezekkel azonosítja magát, és ha véleményt ír egy ilyen topicba, akkor azt hiszi, hogy azt ő teszi. Persze igaza is van, mert sok embernél olyan erős és mély az azonosulás, hogy nem is tudja, hogy az adott társadalom által kondicionált elméje alkotja és írja ezek a véleményeket.
Ha valaki túl tud lépni az elmével való azonosuláson, akkor felismeri ezeket a kondicionáltságokat magánál és azokon is túl tud lépni. Már nem az elmével, hanem egyre inkább a tudattal (tanuskodó jelenlét) azonosítja magát. Ez a jelenlét így egyre inkább uralni tudja az elmét és meg tud nyilvánulni általa.
Tehát egyáltalán nem biztos, hogy csakis az egók játszák játszmáikat és csakis ők nyilvánulhatnak meg e topicban!
"Megtartani a jelen pillanatot a maga teljességében, anélkül hogy bármi többet várnék el tőle"
"Fedezd fel, mi az, amire minden más rávetül, és akkor a tiszta JELENLÉT-ként fogsz megmaradni"
Az ego soha nem lehet elégedett, mindig többet és többet akar elérni az életben. Gazdag akar lenni, de ha már van pénze elég, akkor már a hatalomra fáj a foga, ha azt is elérte, akkor már inkább hírnévre vágyik és így tovább.
Ha egy maga elé kitűzött célt elér, akkor egy ideig átélheti a relatív elégedettséget, de egy rövidebb-hosszabb idő után újra indul a még több utáni hajsza.
Ezt az egójáték szintén a pszichológiai időbe visz, a jövőbe vetiti ki az elérendő célt. Így a Most csak a cél eléréséhez szükséges pillanattá redukálódik, így elveszti életteliségét és szépségét.
Te azonban el tudod hallgattani az egót, mondhatod, hogy "Nem figyelek többé a hülyeségeidre, a nagyravágyásodra!"
Tanúskodó jelenlétként meg tudod figyelni az elmének ezt a játékát és képes vagy kinevetni azt!
Mi többre lehetne szükséged annál, amit a jelen pillanat nyújtani tud a számodra? Ha megtanulsz feloldódni a jelen pillanat ilyenségében és képes vagy örülni annak és élvezni azt, akkor már semmi gondot nem jelent számodra az ego, az elme fecsegésének a leállítása!
"Megtartani a jelen pillanatot a maga teljességében, anélkül hogy bármi többet várnék el tőle"
"Fedezd fel, mi az, amire minden más rávetül, és akkor a tiszta JELENLÉT-ként fogsz megmaradni"
Egójátékok? Úgyan ki téveszthet meg az egó? Kedves Shaw! Értékelem az ígyekezetedet, higy írsz ezekről az egójátékokról, de én már felette állok ezeknek! Évek óta foglakozom ezoterikával, nagyon sok mindent olvastam és kipróbáltam már. Kipróbált technikáim vannak (köztük önkontroll is), hogy a jelen pillanatot felhasználva egyre magasabb szintre fejlődjek. Így ezek, amiket írsz túl egyszerűek nekem, én már ezeken rég túl vagyok!
Ez az egó egyik legmegtévesztőbb játéka, mert a haladás benyomását kelti bennünk, sőt azt sugallmazza, hogy nagyon jó irányba haladunk! Minden spirituális igazságot a saját nézőpontján átszűrve tálal elénk! A megszabadulásra törekvő álarcát is felveszi, csakhogy életben maradjon! Mert ugyebár a megvilágododásban sem tününk el, csak átalakulunk--sugalmazza az ego.
Ez is csak az elme fecsegése, amely a jelenlétet is megpróbálja imitálni a túlélése érdekében!
Nagyon jó, amiket írsz. Sajnos vagy nem?... én még nem állok felettük és számomra nem is egyszerű dolgok. Én egyenlőre azon a szinten vagyok, hogy szerintem önmagamon túllépni nem vagyok képes csak az ismeret és a módszerek segítségével. Egyet tehetek, hogy szeretem magamat és az egomat. Elfogadom, hogy olyan vagyok és mások amilyen....
Egy filmrészlet jutott eszembe a "Legyetek jók, ha tudtok.." című filmből:
Önmagunkon, az egón túllépni nem egyszerű dolog. Sőt lehetetlen, mert az egó egyik fele akar túllépni a másikon.
Ez a következő egójátékként realizálódhat:
"Választanod kell" egojáték
Az egó mindig válaszút elé állít bennünket, mindig választanunk kel az elmében felmerűlő különböző perspektívák közül. Ha már választunk, akkor csakis azokat a dolgokat, véleményeket illik választanunk, amelyek szépek, intelligensek, erkölcsösek (legyetek jók, ha tudtok!).
A választás az esetek többségében azonosulást is jelent, így hajlamosak vagyunk az elme jobb, szebb, intelligensebb oldalával azonosulni és az elme sötét, csúnya, erkölcstelen dolgait távol tartani magunktól.
Az azonosulással mindig együttjár az aggodalom, a szorongás is, mert félünk, hogy elveszítjük azokat a dolgokat, amivel azonosultunk, így elveszítjük önmagunkat (ami ebben az esetben az ego).
Ha el is veszítjük azt a dolgot, amivel azonosultunk, akkor megjelenik a fájdalom érzése.
Mit tehetünk ez ellen?
Először is meg kell érteni, hogy nem az elménk vagyunk! Sem annak a világos, sem annak a sötét oldalával nem vagyunk azonosak!
Ha az elme világos oldalával azonosulunk, akkor lehetetlenné válik, hogy elválasszuk magunkat a sötét oldaltól. Ekkor az egyik kezünkkel akarjuk kitépni a másikat!
Meg kell értenünk azt, hogy mi teljesen függetlenek vagyunk az elmétől, csak tanúi vagyunk az egésznek. Ha megszűnik az elmével való azonosulás, azonnal felismerjük, hogy nem vagyunk azonosak az elmével.
Ezért el kell távolodni az elmétől és meg kell maradni a szemtanú helyzetében Ez a tértudatosság állapota, amikor tisztán felragyog a Jelenlét!.
[ Módosítva 2011 szept 18 v, 11:43 ] "Megtartani a jelen pillanatot a maga teljességében, anélkül hogy bármi többet várnék el tőle"
"Fedezd fel, mi az, amire minden más rávetül, és akkor a tiszta JELENLÉT-ként fogsz megmaradni"
Szerintem két különböző nézőpontból látjuk a dolgokat, ezért értelmezünk félre egyes fogalmakat.
Az egyik nézőpont az ego nézőpontja, az emberiség túlnyomó többségére ez a nézőpont jellemző pillanatnyilag. Az életük középpontját az ego alkotja, ez írányítja és vezeti őket. Mi ez az ego? Mikor megszületünk még nincs jelen, a környezetünkkel való interakciók alakítják ki. Akkor maradunk életben, ha el tudunk kölünülni a bennünket körülvevő világtól és saját identitást alakítunk ki. Az elkülönülés első jele, amikor megjelenik az "enyém" átélése. Ez az alapvető birtoklási ösztön alkotja az ego alapját. Az enyém után következik a nekem, az én és a te fogalmának a megjelenése. Az ego tehát szétválaszt, elkülönit, "te-én, enyém-tied". Istenhez is ebből a mély, tudattalan birtoklási ösztönből közeledik: az én istenem, a mi istenünk stb., és istent csakis transzcendensként tudja elképzelni. Ezek alkotják az ego vázát. Az egóhoz kapcsolódó identitást pedig a "Milyen vagyok?" kérdésre a környezetünkben elő emberektől kapott visszajelzések alakítják ki. Az ego tehát a társadalom terméke és csakis hamis választ tud adni arra a kérdésre, hogy "Ki vagyok én?". Ezek azért hamis válaszok, mert zömmel nem a saját tapasztalatainkból fakadnak, hanem másoktól kapott visszajelzésekből. Az ego a gondolatokkal, az érzésekkel, a cselekdetekkel és az élményekkel való azonosulásunk. Az ego másik alapösztöne a cselekvés, mindig csinál valamit, még amikor "meditál", akkor is cselekszik (koncentrál, el akar érni stb.) Ezért nem tud mit kezdeni az üresség, a nemcselekvés fogalmakkal. Aki üressé válik, nem cselekszik, az zombivá válik a szemében, és ebből a szempontból igaza is lehet.
A másik nézőpont a Jelenlét, a Tanúság nézőpontja, amely most kezd nagyobb számban megjelenni világban. Ez az egós nézőpont meghaladását jelenti, az azon való tullépést. Az egós nézőpont nem rossz, nem ellensége az egó az ilyen nézőpontot képviselő embernek, mert tudja azt, hogy nem az egó a lényének a valódi központja, így egyre kevésbé azonosul vele. Elkezdi keresni a valódi középpontot és elkezd fokozatosan ebből élni. Nála még mind a két nézőpont létezik, mert a társadalomban él, így ha a munkáját végzi, más emberekkel találkozik akkor csakis az egos nézőpont felől tud közeledni hozzájuk. Ekkor azonban már nem azonosul az egóval (gondolataival, érzéseivel stb.). Amikor egyedül van, akkor a középpont felé fordul, meditál, vagy megpróbálja a jelenlétet behozni a hétköznapjaiba (persze egy idő után ez áthatja az emberekkel való kapcsolatát is). Ez egy folyamat, ami fokozatosan bontakozik ki az életében. Ebből a nézőpontból szemlélve Isten csakis immanans lehet, aki a középpontot alkotja. Ha megtalálja ezt az immanens isteniséget, akkor az számára transzcendensé válik, ez az isteniség (Lét) áthatja az egész kozmoszt, az egész teremtést, mindennek ez a középpontja. Istenhez tehát csakis ezen az úton lehet, mert a transzcendens soha nem válhat immanensé, mert az teljesen ellentétes az egó természetével. Ebből a nézőpontből a csend, az üresség a nemcselekvés teljesen más tartalommal telik meg, mert ez maga a Lét gazdagságát, az igazi tudást hozza el a személyhez. Neki egyre inkább ez alkotja az identitását, ez adja meg a választ a "Ki vagyok én kérdésére?" Én vagyok, aki vagyok! A Lét, a Jelenlét, a Szemtanú vagyok, aki nemcselekvő, aki csak figyeli a formák táncát.
Lao Ce szerint a nemcselekvés lényege: "Önts ki lelkedből mindent, és azután maradj meg ott, ahol vagy."
"Megtartani a jelen pillanatot a maga teljességében, anélkül hogy bármi többet várnék el tőle"
"Fedezd fel, mi az, amire minden más rávetül, és akkor a tiszta JELENLÉT-ként fogsz megmaradni"
Ego létlenyomatom a létezésben ami örök spirálban éled újra és újra a hétköznapok sok színűségében, amint figyelésből tevékeny résztvevővé válok minden megváltozik, hisz éledek a lehetetlenség örök homályában éledve újra és újra haladva a teljességem felismerésében.
Ez saját, átélt tapasztalod, vagy olvastad valahol és nagyon jól hangzik a "Spirituális vagyok" egójáték részeként. Az egó így is megmagyarázhatja létét, de az egó és a teljesség soha nem találkozhat.
Egojátékok vs. Jelenlét
